Cikkek Egyéb Gyermekvasút Klub Programok

Évzáró KBK strandolással egybekötve!

Nem kell szerénykednünk, lassan kimondhatjuk azt, hogy sikerült az amit tavaly elterveztünk! Sajnos első nekifutásra alig jutottunk el valahová, máris közbeszólt a koronavírus, így a tavalyi tanévben összesen két alkalmat tudhatott maga mögött a KisvasútBarátKlub. Idén azonban újult erővel vágtunk neki a dolognak és úgy néz ki másodszorra sikerrel jártunk. Még az ősz elején voltunk Nagycenken, utána gyönyörű hóesésben tekintettük meg a Királyréti Kisvasutat és környékét. Ahogy újra kitavaszodott a Felcsúti Kisvasúttal együtt mi is napfürdőztünk, hogy május végén elérkezzünk a csúcsra.  Tegnap ezernyi új élménnyel a hátunk mögött érkeztünk meg a Keleti pályaudvarra, egy igen sűrű hétvége után, mely során több mint 1000 kilométert utaztunk, hogy további 5 kisvasutat bejárhassunk. Ezen a ponton sokan hihetnék, hogy vége van, de ez nem igaz. Egy igazán nyári, igazán laza alkalom még hátravan, ugyanis a nemrég újjáépült egykori Tiszakécskei Úttörővasúton még nem jártunk. Erre kerül sor július 8-án, pénteken, most pedig jöjjenek a részletek:

Találkozó: 7:50 – Keleti pályaudvar, ahonnan Szolnokon át Tiszakécskére vonatozunk. Itt egy városi séta után végigutazzuk a kisvasutat, majd körülbelül két óra lubickolás és pihenés következik a helyi szabadstrandon. A strandolás után visszafelé is bejárjuk a nemrég újjáépült szakaszt, hogy aztán egy meglepetés után Budapest felé vehessük az irányt, abban a tudatban, hogy igen, végigjártuk Magyarország összes üzemelő kisvasútját. Elbúcsúzni 18:27-kor fogunk a Nyugati pályaudvaron a Kecskemétről érkező érkező sebesvonatunk mellett.

A program költsége diákigazolvánnyal 3700 forint, 90%-os kedvezménnyel (MÁK kártyával) 1500 forint, MÁV arcképes (NEM a gyermekvasutas) igazolvánnyal pedig csupán 800 forint.

A szokásos enni- innivalón és a program költségén túl ezúttal a fürdőscuccot se hagyjátok otthon!

Mindenkit szeretettel várunk, jelentkezni az alábbi linken tudtok: https://forms.gle/VwK4gBeiHUXURksd6