„Onnan lehet megtudni, hogy a szer megkapta erejét, hogy a folyadék kék lesz. Nem sötétkék, nem világoskék, nem égkék : Sziget-kék. Ha Valentin látná, azonnal ráismerne, mert olyan kék szín nincs több a világon.”
Június 20-a van, Valentin kilencedik születésnapja, a kisfiú mégis szomorúan ül a reggeliző asztalnál. Mióta anyukája autóbalesetet szenvedett és kórházba került, a gonosz és rideg Lavinia nénivel kell egy fedél alatt élnie, aki kegyetlenül bánik a körülötte lévőkkel, legyen az ember, vagy állat. Egy napon Valentin a nagynénje kegyetlensége miatt életveszélybe került ló megmentésére indul, amikor különös dolgot fedez fel: érti az állatok beszédét. És az állatok nemcsak, hogy beszélnek, hanem kiderül, hogy egy teljesen külön társadalmat működtetnek a Szigeten, ahová rossz sorsú társaikat menekítik. A Sziget orvosai pedig fáradhatatlanul dolgoznak a gyógyszeren, ami meggyógyíthatja Valentin anyukáját, viszont valami még hiányzik a szerből: valami amitől egyedülálló Sziget-kék színű lesz.
Szabó Magda egyik gyönyörű meseregénye, ahol a való világ szörnyűségei, a balesetek, a kegyetlenség, igazságtalanság ellen menedéket nyújt a Sziget idilli mesevilága és rengeteg szerethetőbbnél szerethetőbb lakója. A varázslatos történetet egyébként maga Szabó Magda anyukája kezdte el mesélni az akkor még kislány írónőnek.
Bevallom, ma is pont ugyanúgy izgulom, aggódom végig minden oldalát, mint amikor először olvastam még valamikor régen. Gyors, könnyed és szívmelengető olvasmány, tökéletes a hideg késő őszi hónapokra. Ajánlom mindenkinek, aki egy kis menekülésre vágyik a világból!
„Szervusz – mondta Valentin is, és ettől az egyetlen szótól egyszerre felriadt abból a kellemes kábulatból, ami percek óta elborította. Hallotta a saját hangja csengését, s egyszerre tudomásul kellett vennie, hogy éjnek idején a kiserdőben, egy tölgyfa belsejében ül egy mókussal, Kandúrkával és Harisnyással, a házigazda csendesen horkol mögötte, és ő érti az állatok beszédét.”
„– Meddig bízhatunk az emberekben? (…)
– Míg valóban nem csalódunk bennük – (…) Előre, ok nélkül nem lehetünk bizalmatlanok. S ha valóban ellenségünknek mutatkoznak, csak attól szabad elfordulnunk, akitől szenvedtünk. A többi ember között azért akadhat jó.”
„A harmadik alaptörvény: Az árulót elfelejtjük. Az áruló nincs, meghalt, nem is ismertük soha. Nem terheljük az emlékezetünket a képével. A legnagyobb büntetés a felejtés.”
„Hát kell ahhoz törvény, hogy az ember azt tegye, ami jó? Ki tehet arról, hogy néha olyan furcsa dolgok a jók, a jó dolgok meg rosszak?”
