Egyéb Programok

Gyere velünk idén nyáron biciklizni a Balatonhoz

Az idei évben az evezőtúrához hasonlóan szintén megrendezésre kerül a biciklitúra is, méghozzá nem máshol, mint a Balaton partján. Erre a kalandra minden jelenlegi gyermekvasutas jelentkezhet, amennyiben rendelkezik saját kerékpárral, egészen a férőhelyek beteltéig.

A legfontosabb tudnivalók:

Az idei biciklitúra 4 napon keresztül fog tartani, nem máskor, mint augusztus 6. és 9. között, ahogyan azt már olvashattátok a Balaton körül, pontosabban a Tihanyi-félszigettől nyugatra eső részen. Az út során gyönyörű tájakon fogunk haladni, néhol még egy kicsit a hegyekre is felmegyünk, sőt a legvégén még kompozni is fogunk. Amikor pedig éppen nem biciklizünk, akkor pedig fürdőzünk, eszünk, valamint sokat játszunk, esténként pedig a hangulathoz illően magunknak főzünk és sátrakban alszunk.

Várható program:

Az első napon leutazunk Zamárdiig, majd útnak is indulunk Balatonőszödig, ahol elfogyasztjuk az otthonról hozott ebédet, illetve ha az időjárás is úgy akarja, akkor fürdünk is egyet. Ebéd után tovább indulunk és meg sem állunk Balatonboglárig, ahol felállítjuk sátrunkat, vacsorázunk és sokat játszunk.

Második napunkon továbbállunk és eltekerünk Gyenesdiásig. Utunk során először meg fogunk állni fürdeni, ezután pedig eszünk is egy finomat, végül pedig megérkezünk a kempingbe, ahol ezúttal saját magunknak készítjük el fantasztikus vacsoránkat.

Harmadik nap útnak indulunk az északi-part felé és megmásszuk a szigligeti hegyet, majd miután kipihentük magunkat és ebédeltünk, azután legurulunk onnan Révfülöp városába, ahol elfoglaljuk aznap esti sátorhelyünket. Napunk zárásaként vacsorázunk, illetve a kemping strandján csobbanunk egyet.

Utolsó napunkon elbúcsúzván a kempingtől útnak indulunk a Tihanyi-félsziget felé, de azért megállunk közben, hogy együnk egy jót és még egyszer utoljára fürödjünk a Balatonban. Miután megérkeztünk Tihanyba, azután kompra szállunk, majd egy utolsó rövid tekerés után visszaérünk utunk kezdőpontjára, Zamárdiba. A túra zárásaként ismét vonatra szállunk és visszautazunk Budapestre, majd búcsút veszünk egymástól.

Amennyiben hozzánk hasonlóan te is úgy érzed, hogy ezt kár lenne kihagyni, akkor figyeld a Sihuhut, hiszen május 1-én ide fogjuk kitenni a jelentkezési lapot.

Reméljük, hogy veled, aki most ezeket a sorokat olvassa, is találkozunk.

Pék-Molnár Ármin

Pajtás: 61. Tanfolyam, IV. Csoport
Ifivezető: 70., 71. Tanfolyam IX., VIII. Csoport