Gyermekvasút Hírek Klub Programok

Táborlevél és nyilatkozatok 2023 – Gyermekvasút

Gyermekvasutas Tábor 2023

Táborlevél – Általános tájékoztató a 2023. évi Gyermekvasutas Táborokról

Kérjük, a táborozás megkezdésekor a táborlevélben leírtakat hiánytalanul hozzák magukkal a gyerekek, ezek nélkül a beiratkozás nem lehetséges.

Értesítjük Önöket, hogy az idei évben 12 napos, bentlakásos táborozást szervezünk a gyermekvasutasok részére a hűvösvölgyi táborban. A táborozáson egyszerre három csoport vesz részt. A csoportok három naponta állnak szolgálatba, a másik két napot pihenőprogrammal, illetve ügyelettel (táborrendezés stb.) töltik. A táborozás megkezdését, befejezését és a csoportok napi általános programját a levél végén közöljük táblázatos formában.

Lehetőség van arra is, hogy a pajtások csak a szolgálatos napokra járjanak fel otthonról, ilyen esetekben a kísérést a Széll Kálmán tértől/-ig nem tudjuk biztosítani.

Csak azok a gyermekvasutasok és ifivezetők táborozhatnak, akik a táborozás megkezdésekor az idei évre érvényes vasúti szakmai vizsgával rendelkeznek és ezt a Gyermekvasutas Ellenőrzőjükkel igazolni tudják. A táborozás megkezdésekor, vagy utána már vizsgát tenni nem lehet.

Gyermekük látogatására a szolgálatokban van lehetőségük. A szülők az Otthonépületbe és a tábor területére nem léphetnek be. Ahhoz, hogy egy táborozó pajtás elhagyja a tábort, minden esetben a táborvezető engedélye szükséges.

A tábor költsége 50.000 Ft, amit érkezéskor egy összegben kérünk befizetni készpénzben, vagy bankkártyával. (5 éjszakát meg nem haladó táborozás esetén 30.000 Ft). Ezen az összegen felül csak minimális költőpénzt hozzanak magukkal a gyerekek!

A nehéz anyagi helyzetben lévő családok támogatást kérhetnek a Gyermekvasutasokért Alapítványtól a sihuhu.com/tamogatas oldalon található kérvény elküldésével a gyv.alapitvany@gmail.com címre, legkésőbb a táborkezdés előtt két héttel.

Támogatás igénylése

Kérjük, hogy a gyermek a táborba értéket lehetőleg ne hozzon (fényképezőgép, laptop, ékszer stb.), mert őrzésükre a lehetőségeink korlátozottak – nincs is ezekre szükség a táborozás során. Az eltűnt tárgyakért nem tudunk felelősséget vállalni! A táborvezetőnek őrzésre leadott tárgyakért is csak gyermekenként legfeljebb összesen 10.000 Ft-ig vállalunk felelősséget, a tárgy(ak) valódi (össz)értékétől függetlenül. Ifivezető a gyerekektől értéket nem vehet át.

A táborban működő üdítő- és csokiautomatát egy külső cég üzemelteti, ezért az esetlegesen felmerülő problémákért (pl. pénz elnyelése) felelősséget nem vállalunk.

A balesetek megelőzése érdekében kérjük Önöket, hogy a gyerekek ne hozzanak a táborba olyan tárgyakat, eszközöket, anyagokat, amelyek a többi gyerek számára veszélyt rejthetnek magukban: tűzgyújtásra alkalmas eszközöket, szúró-vágó tárgyakat, valamint általános gyógyszereket. Bízunk benne, hogy ellenőrzik a gyerekek felszerelését Önök is. Az ilyen tárgyakat a táborozás elején a gyerekekkel önkéntesen leadatjuk, későbbi megtalálásuk a táborozásból való azonnali kizárást vonja maga után.

Kérjük, hogy a táborba élelmiszert ne hozzanak, vagy csak annyit, amit a gyerek azonnal el is tud fogyasztani, mert a szobákban élelmiszert és italt tárolni nem szabad. A gyerekeknek napi hatszori étkezést biztosítunk.

A MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút üzemi konyháján a diétás étkeztetés (pl. glutén-, laktóz intolerancia stb.) a hatályos 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet előírásai szerint nem biztosítható.

A diétás ételt igénylő gyermekek ellátásában úgy tudunk közreműködni, hogy részükre a szülők által behozott, egyértelműen megjelölt, személyre szabott ételtárolóban megmelegítjük az ételt. Az étel napközbeni tárolását az erre a célra rendszeresített hűtőben biztosítjuk. A diétás étkeztetéssel kapcsolatban az érintettek részére Körtvélyesi Eszter nevelőtanár ad bővebb felvilágosítást a +3630 481 6252 telefonszámon.

Amennyiben a gyermek rendszeresen gyógyszert szed, ezeket a táborvezető őrzi és adagolja az Önök által előzetesen, írásban megadott módon.

A táborba az alábbiakat feltétlenül hozni kell (a táborozás csak így kezdhető meg):

  • mellékelt Szülői és egészségügyi nyilatkozat kitöltve és a TB kártya fénymásolata
  • 14 éven felülieknek a tábor idejére érvényes Budapest-bérlet (jegytömb nem jó)
  • diákigazolvány (le kell adni)
  • tábor költsége (50.000 vagy 30.000 Ft)
  • iskolai bizonyítvány (Kérjük, a bizonyítványokat ne fénymásolják le, nyomtassák ki, hanem telefonon fényképes formában mutassák be a nevelőtanárnak, vagy küldjék el e-mailben az ifivezetőknek, oly módon, hogy az intézmény neve is látszódjon.)
  • Gyermekvasutas Ellenőrző, Segédlet, síp, karóra, kéken író 3 db golyóstoll
  • sötét, zárt cipő (elsősorban fekete félcipő)
  • 4 pár szolgálathoz szükséges zokni (lányoknak fehér térdzokni, fiúknak sötét zokni)
  • harisnyanadrág (a hidegebb szolgálatos napokra)
  • tisztálkodószerek (papucs, fogkefe, fogkrém, tusfürdő, sampon, fésű, törölköző stb.)
  • fürdőruha, naptej (min. 20 faktoros)
  • névvel ellátott kulacs (Kiemelten fontos célunknak tartjuk a környezettudatosságra nevelést, ennek részeként minimalizálni szeretnénk a PET palackok használatát a Gyermekvasúton, ezért kötelezővé tesszük a szabadidős programokon a kulacs használatát.)

A táborvezetés fenntartja magának azt a jogot, hogy egészségügyi okokból (pl. baleset, megbetegedés) vagy súlyos magatartási problémák esetén a gyermeket a táborozásból időszakosan vagy véglegesen hazaküldi. A szülő a szándékos rongálásból vagy a nem rendeltetésszerű használatból eredő károkat az üzemeltetőnek megtéríteni köteles.

Ha a gyermek a táborozást később kezdi meg, vagy a táborozáson nem kíván részt venni, erről kérjük a csoportvezetőt a táborozás megkezdése előtt értesíteni.

Budapest, 2023. május 17.

Tisztelettel: Besztercán Kornél, a Gyermekvasút vezetője és Keresztes Péter, a Gyermekvasutasokért Alapítvány kuratóriumának elnöke


I. turnus – I., V., XIII. csoportok
Táborvezető: Sütő Dániel

I. turnus - Táborlevél


II. turnus – VI., IX., X. csoport
Táborvezető: Körtvélyesi Eszter

II. turnus - Táborlevél


III. turnus – III., IV., XI. csoportok
Táborvezető: Szente Dávid

III. turnus - Táborlevél


IV. turnus – II., XII., XV. csoportok
Táborvezető: Katona Vera

IV. turnus - Táborlevél


V. turnus – VII., VIII., XIV. csoportok
Táborvezető: Keresztes Péter

V. turnus - Táborlevél


Szülői és EÜ nyilatkozat

Kérjük, kétoldalasan, egy papírlapra nyomtassák

Szülői nyilatkozat és egészségügyi lap


A fájlok PDF formátumban nyílnak meg, melyek megnyitásához az Adobe Reader programot javasoljuk!

Gyermekvasutas Tábor 2023 - Táborlevél

Szente Dávid

Pajtás: 36. tanfolyam, X. csoport
iFi: 44-45. tanfolyam, XV. és VII. csoport, Tanfolyami csoportvezető: 58., 59. tanfolyam
a SiHuHu.com alapítója