„Ne, Pál! Ne, Pál!” visszhangzott 8848 méteren világ leghatalmasabb hegyormai közepette. Pál aznap kámforrá lett a hóförgetegben, mint sok más barátom akivel elindultam meghódítani azt a magasságot, hol már madár sem jár, az örök hó, jég és kövek birodalmát. Tudtam, hogy ez ellen tenni kell valamit, hiszen minden évben egyre többen és többen jutnak Pál sorsára. A megoldást pedig Nepál kormánya hozta el, akik barátom tragédiája után, hogy ez többé ne történhessen meg, versenyt hirdet az újonnan alakult Serpa Rails égisze alatt. Versenyt hirdet, mégpedig a világ legjobb 15 mérnökirodájának, hogy eldönthessék, ki a legalkalmasabb a Csomolungmára vezető fogaskerekű vasút tervezésében és megépítésében. Ez a 15 mérnökiroda pedig TI vagytok. Rajtatok áll vagy bukik hát, hogy ezentúl kezdve mindenki biztonságban érjen fel Mount Everest tetejére. Éppen ezért mindenkit sok szeretettel várunk április 20-án, szombaton, amikor is nagyvasúti programunk keretében 8848 méternyi fogas kérdésen keresztül kiderül, ki az a csoport, aki elhozza a fogaskerekűt Nepálba.
A mérnökirodák a következő helyeken és időpontokban fognak találkozni:
9:45-10:00 Normafa látogatóközpont, autóbusz-megálló: I.; II.; III.; IV.; V. számú irodák
10:15-10:30 Csillebérc állomás mögött: VI.; VII.; VIII.; IX.; X. számú irodák
10:15-10:30 Szépjuhászné állomás: XI.; XII.; XIII.; XIV.; XV. számú irodák
Elköszönés: Minden iroda 17:15-kor fog elköszönni a versenytől Normafa látogatóközpont, autóbusz-megállóban
A nap folyamán a csoportok kettébontva, a János-hegyen különböző útvonalakon 15 állomáson mennek keresztül, ahol különböző a vasúthoz tartozó szakmai, kulturális és egyéb szórakoztató feladványokkal fognak találkozni. Céljuk pedig nem más, mint, hogy a medvematekre hajazó verseny alatt a lehető legtöbb pontot érjék el és ezzel elsőként tűzzék ki zászlójukat a világ tetejére.
A verseny hivatalos, Nepál Közlekedési Minisztériuma által közzétett szülői- és gyermeklevelét az alábbiakban találjátok:
Úgyhogy nincs is más hátra, mint bevésni a naptárba április 20-át és feljutni a világ tetejére!
Hozzászólás