Megérkezett a nyár, vele együtt pedig a nagy meleg, az esőzések és a júniusi horoszkóp is! Tudd meg mit tartogat számodra a nyár eleje és merülj el az univerzum tanácsaiban!
Bak (12.22.-01.20.)
A bak számára a nyár az új kezdetekről és új lehetőségekről fog szólni. A vasutas pályafutásuk terén ez egy nagyon sikeres időszak lesz, különösen a június. Elérkezik az ideje terveik megvalósításának, és hogy kitünhessen tehetségével. Azonban fontos, hogy megőrizze tehetségét és kiegyensúlyozott maradjon a nyár folyamán, amire remek alkalmat biztosít az Aprajatata, hogy önfeledten maradhasson ereleteljében. Nyári szolgálataiban, rendelkező vagy naplózó beosztások várják, hogy megcsillogtathassa vasutas tehetségét. Azonban semmiképp se hagyja, hogy ügyessége nagyképűvé varázsolja.
Vízöntő (01.21.-02.19.)
A Vízöntő csillagjegyűek számára a június kreatív és inspiráló időszak lehet. Lehet, hogy új hobbit vagy érdeklődési területet fedeznek fel, ami színesíti az életüket. Fontos lesz azonban az egyensúly megtartása a munka és a szórakozás között. Legyen nyitott az új lehetőségekre, és élvezze a nyár varázsát! A nyár varázsát például Aprajatatán is meglelheti, semmiképp se hagyja ki! Nyári szolgálataiban váltókezelő és jegyvizsgáló beosztásokra számíthat. Varázslatos nyár vár rá, ne zárkózzon el a spontán és váratlan események elől!
Halak (02.20.-03.20.)
A Halak csillagjegyűek számára a nyár romantikus és érzelmes időszak lehet. Lehetőségük lesz arra, hogy mélyebb kapcsolatokat építsenek, és kifejezzék érzelmeiket szeretteik felé. Mély kapcsolatokat tökéletesen építhet Aprajatatán, ahol rengeteg sok program és szenzációs hangulat várja. Fontos lesz azonban figyelniük a határaikra, hogy ne terheljék túl magukat, hiszen ha túl sok minden újba kezd bele hirtelen, hamar kimerítheti magát. Legyenek nyitottak az érzéseikre, és élvezzék a nyár szépségeit! Júniusban zárfékező és pénztáros beosztások várják a halakat.
Kos (03.21.-04.20.)
Ebben a hónapban a Kos tele lesz energiával. Rengeteg móka és kaland vár rá, különösen a szabadban. Érdemes sokat játszani a barátokkal és felfedezni a természetet. Erre remek alkalom lesz az AprajaTATA nagyvasúti program. A táborban lesz lehetősége kiélni magát olyan szolgálati beosztásokban is, amikkel ritkán találkozik évközben.
Bika (04.21.-05.21.)
A Bika számára a június a kreativitás és az alkotás hónapja lesz. Rajzolás, festés vagy kézműveskedés különösen sok örömet hozhat neki akkor is ha még nem annyira profik. Érdemes kipróbálnia új hobbikat is, hiszen most minden új dolog különösen izgalmas lesz számukra. A nyári táborban biztosan vonaton is fogja csodálni egy nap a Budai-hegység szépséges tájait, ezzel is a ihletet merítve.
Ikrek (05.22.-06.21.)
Az Ikrek gyerekek ebben a hónapban nagyon kíváncsiak és érdeklődők lesznek. Sok új dolgot tanulhatnak, különösen, ha sokat olvasnak vagy felfedeznek új helyeket. A barátaikkal való beszélgetések is nagyon inspirálóak lehetnek számodra. Az AprajaTATÁn erre lehetősége is adódik, akár a frissen feljött tanfolyamosokkal.
Rák (06.22.-07.22.)
A nyár igazán felpezsdíti, és elemébe kerül. Látszólag semmi se tudja megtörni jó hangulatát, mindennek a pozitív oldalát nézi. Fontos, hogy használja ki ezeket az energiákat, és vegyen részt minél több programon, így garantált lesz az elégedettség. AprajaTATA is rengeteg izgalmas programot tartogat a számára, ez egy remek lehetőség lesz, hogy kimaxolja a korlátjait. A klubok utolsó alkamaira is érdemes még benéznie búcsúzóul. Töltsön sok időt a barátaival, akár szervezzenek több napos kirándulást is. A megfeleő kikapcsolódáshoz változatos programok, és társaság kell. A pozitivitását önkéntelenül is átragasztja majd másokra, vonjon be minél több mindenkit a szórakozásba. Élvezze a jelent, ne hagyja, hogy bármi is a kedvét szegje.
Oroszlán (07.23.-08.23.)
Remek élményeket és tapasztalatokat fog szerezni júniusban! Az évvége kifejezetten felvillanyozza, mind az eredményei, mind az emlékei miatt. A laza hónap szinte csak jó programokat tartogat. Júniusi szolgálataiban igazán elemében lesz, és még saját képzeletét is felülmúlhatja kommunikációs készségeivel. Az oroszlán egy király, nem véletlen nevezik így. Egy kiváló uralkodó, viszont ezt nem mutathatja kifelé. Mozgassa a háttérből a szálakat, és élvezze, hogy mindenki imádja. Ne hagyja elveszni képességeit, és tervezzen előre. Minden jól alakul, ha a kezében tartja a dolgokat, de ne legyen csökönyös. Fontos a rugalmasság, főként amikor valami félre megy. Nem alakulhat minden terv szerint, viszont akár sokkal jobb is lehet, ha kompromisszumképes. Fontos az alkalmazkodás!
Szűz (08.24.-09.22.)
Nagyon elfáradt a tanévben, de ez nem is csoda hiszen rengeteget dolgozott. Úgy érzi mindenki a nyárhoz köti a jó dolgokat, és csak akkor fog szép emlékeket szerezni, ha egész nyáron csak utazgat. Ne aggódjon, nem kell ezen stresszelni, először nyugodtan pihenje ki magát. Senki se élvezi a programokat fáradtan, ha otthon akar maradni pár napot aludni, tegye meg. Az élmények megvárják, sőt, kipihenten, már tudatosan is fogja tudni keresni a kalandokat. A nyár a szabadságról szól, ez mindenkinek mást jelent. Tegye azt amivel igazán szabadnak érezheti magát! A legtöbb mentális pihentséget az alvás után a barátok tudják elérni. Menjen el az ApraTatára, és találkozzon rengeteg barátjával! Ha önmaga lesz, és szabad, akkor még új barátokat is szerezhet.
Mérleg (09.24.-10.23.)
A június a Mérleg számára elég ironikusan az egyensúly megtalálásáról fog szólni. Törekedj arra, hogy harmóniát teremts a munka és a magánélet között, és ne hagyd, hogy a stressz felborítsa a belső békédet az iskola utolsó heteiben sem. Ebben segíthet az AprajaTata, ahol barátaival együtt tölthet el két napot, használja ezt ki a pozitív energiái újratöltésére. Ha táborozik ebben a hónapban, akkor főként hangosbemondó és rendelkező szolgálatokra számíthat.
Skorpió (10.24.-11.22.)
A június a Skorpió számára a belső növekedés és a személyes fejlődés időszaka lesz. Ebben Ez az időszak arra ösztönöz, hogy mélyebbre ásd magad a saját érzelmeidben és gondolataidban, és megtaláld azokat a dolgokat, amelyek valóban fontosak számodra. Ne félj a változásoktól, mert ezek segítenek elérni az igazi céljaidat. Ha ebben a hónapban sátortáborozik, engedje el magát, élvezze a pillanatot és felejtse el pár napra az aggodalmait. Ha táborozik, főként jegyvizsgaló és középallomási pénztáros beosztásokra számithat.
Nyilas (11.23.-12.21.)
A június a Nyilas számára az önfelfedezés és a megújulás hónapja lesz. Ez az időszak kiváló lehetőséget kínál arra, hogy új dolgokat tanulj, új kapcsolatokat építs, és régi szokásaidat átgondold. Légy nyitott az új élményekre és ne félj kilépni a komfortzónádból, erre tökéletes lehetőséget biztosítanak a tábori nyári programok és a AprajaTata. Bízz magadban és ne félj a változásoktól. Az univerzum most támogat téged, hogy elérd a céljaidat és megtaláld az utadat. Táborban most főként váltókezelő és zárfékező beosztásokra számíthat.
Köszönjük Betti a többiek nevében is