Hírek Vasúton

GYVTV: Új sorozat!

Ahogy már az előzetes megjelenésénél is beszámoltunk, új sorozat indul a GYVTV csatornáján. Két hetente, mindig pénteken fog jelentkezni a Vasútológia sorozat, úgyhogy érdemes 16 órakor a képernyőre szegezni a tekinteteket. Ugyan már pár infót megosztottunk előzetesen, viszont a GYVTV szerkesztősége olyan információt osztott meg velünk, ami az előzetes videóba nem fért bele, így a SiHuHun számolnak be először róla.

További témák

Az első epizód a cikk megjelenésével egy időben került ki “Szobormozdonyok Magyarországon” névvel, na de mi várható még? Mivel majdnem minden hétre kell egy téma, így már most sem szűkölködünk ötletekből. Az Mk45-ös mozodonyoktípust egyik olvasónknak sem kell bemutatnom, hiszen a logóban is ennek a körvonalait látjátok, de nem vagyunk egyedül, hiszen csak Lengyelországban, Romániában és Magyarországon közel 300 mozdony szolgált, de más keleti és még nyugati országok is vásároltak belőle.

Hasonlóan lesz szó a magyarországi fogaskerekűvasutakról, mivel korábban nem csak a Budai-hegyekben voltak legyőzendő dombok-hegyek, amelyet csak ezzel a technológiával lehetett legyűrni. De persze nem csak a Fogaskerekű egy kevésbé elterjedt kötöttpályás közlekedési eszköz; mi lehet még Magyarországon? 2015 óta a Gyermekvasút Guiness rekorder, de milyen más rekordok születtek a vasút világában?

December második felétől más, korábbi magyar Úttörővasutak veszik át a témát, de az is egy teljes epizód lesz, amikor a Gyermekvasút vendégmozdonyairól lesz szó. Ezeken kívül is rengeteg más izgalmas témával készülünk!

De rajtad is áll a dolog!

Ti, nézők is tudjátok alakítani a sorozatot: ha már ezek alapján eszedbe jutott egy érdekes témaötleted, akkor nincs más teendőd, mint megírni valamelyik epizód kommentszekciójába vagy közvetlenül az alábbi kérdőíven is beküldheted közvetlenül!

Ne maradj le semmiről!

A cikk elolvasása után csak két feladatod maradt:

  1. Irattkozz fel a GYVTV csatornájára!
  2. Ha az első megvan, akkor pedig nyomj rá a csengő ikonra is!

Így mindig elsők között fogsz értesülni a legújabb tartalmakról, hiszen jövő héten új előzetes; és péntek 16 órakor pedig Vasútológia, téma pedig az aláverőgép lesz.

Gulyás-Balla Márk

Pajtás: 55. tanfolyam, XII. csoport
iFi: 64-65. tanfolyam, IX., V. és VI. csoport
A SiHuHu főszerkesztője

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

 

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.