Ősszel megvolt a Rám-szakadék, januárban az évtized havazásának hetén meghódítottuk a Kékest, tavasszal pedig egy régi ismerős felé vesszük az irányt: a Gyermekvasutas TúraKommandó a Dunakanyarba érkezik április 2-án. Aki le szeretné cserélni profilképét, esetleg szeretne látványos tájképeket készíteni a Dunáról a GYVTK alkalmán a helye.
A tavaszi szünet második napján reggel megindulunk a szobi zónázóval Zebegénybe, hogy onnan a Duna felöli oldalán kerüljük meg a Szent Mihány-hegyet. A túra nem lesz hosszú (az évben a legrövidebb lesz), mégis az útvonal pazar lesz: a Remete-barlang mellett 8 kilátópontot fogunk érinteni. Délután Nagymarosra érkezünk, ahol a visszaút előtt métázással zárjuk az alkalmat.
Találkozó: 8:45 a Nyugati pályaudvar VI. vg. ütközőbakkjánál
Elköszönés: 18:54 a Nyugati pályaudvaron (vonatunk érkezési vágányánál)
- Érvényes diákigazolvány (Pest vármegye- vagy országbérlet 14 év felett)
- Elegendő enni-, innivaló egész napra
- Esőkabát és réteges, időjárásnak megfelelő öltözet
- Túrázáshoz alkalmas cipő (lehetőleg vízálló), váltózokni
- GYVTK füzet (ha van már)
Az alkalom díjmentes. Ha velünk tartanál, akkor mindössze annyi a dolgod, hogy jelentkezel az alkalomra az alábbi kérdőív kitöltésével.
Ne feledd!
A második túrádat követően egy egyedi, GYVTK-s jelvényt kapsz jutalmul, ha tehát már októberben vagy januárban is velünk jöttél, akkor erre most áprilisban sor is kerülhet. Persze akkor se habozz belevágni, ha először jönnél – ez már egy fél jelvénnyel ér fel!
Ehhez csupán annyi a dolgod, hogy feliratkozol körleveleinkre: https://groups.google.com/u/0/g/gyvtk-levlista
Ezzel együtt elsőkézből fogsz értesülni az alkalmainkról és a fontos információkról.
Ha kérdésed van, keress minket bátran az új gyvtk@sihuhu.com címen!
Várunk sok szeretettel, találkozzunk áprilisban!
Mesi × Boró × Csabi × Vera × GBM × Károly
Alkalmaink a tanév hátralévő részében:
2026.04.02. (cs) Zebegénytől Nagymarosig, a Dunakanyar legmenőbb panorámái [Börzsöny]
2026.05.16. (szo) Gödöllői Kéktúra, jelvényszerző túra egy nap alatt [Gödöllői-domság]
2026.07.07-10. (k-p) Tihany, gyalogtúra a Balaton félszigeten [Balatonfelvidék]
A változás jogát fenntartjuk!
A júliusi négynapos alkalomra a többi nyári programhoz hasonlóan március 15. és 26. között van lehetőség.







Hozzászólás