Klub Programok

Evezőtúra

Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!

Örömmel értesítjük Önöket, hogy a hagyományos táborok mellett idén nyáron egy Gyermekvasutas Evezőtúrára is sor kerül. A túrán minden jelenlegi gyermekvasutas pajtást örömmel látunk – a már tapasztalt vízitúrásoktól egészen azokig a gyermekekig, akik életükben először most ereszkednének vízre. A túra elején lesz lehetősége mindenkinek nyugodt körülmények között megismerkednie az evezéssel, kipróbálnia magát, begyakorolnia a szükséges mozdulatokat.

Evezőtúránk a Víziló Vízitúra Egyesület segítségével valósul meg, akik sokéves tapasztalatukkal és képzett túravezetőikkel maximális biztonságot nyújtanak a vízen. A program során természetesen figyelmet fordítunk a járvány elleni védekezésre, az utazáson kívül (részletek lejjebb) más alkalommal nem érintkezünk idegen személyekkel.

Szívből reméljük, hogy minél többen velünk tartanak és részeseivé válnak ennek a formabontó vasutas sporteseménynek.

Az Evezőtúra időpontja: 2021. július 6-9. (kedd-péntek)

Az Evezőtúra helyszíne: Kisbodak – Ásványráró

Egyesület: Víziló Vízitúra Egyesület

Szállás: Kisbodak, Esthajnalcsillag Kemping (9234 Kisbodak, Gátőrház u 1.)

Ásványráró, Part Camping (9177 Ásványráró, Kikötői utca 51.)

Találkozó: 2021. július 6. 8:15-kor a Keleti pályaudvaron

A vírushelyzetre tekintettel lehetőség van arra, hogy a szállást autóval közelítsék meg, és ott csatlakozzanak a gyermekek a csoporthoz. Aki ezzel a lehetőséggel kíván élni, őt a 9234 Kisbodak, Gátőrház u 1. címen 12:30-ra várjuk.

Elbúcsúzás:  2021. július 9-én, 18:49-kor a Keleti pályaudvaron, az érkező vonat mellett. Az autóval közlekedők számára az elbúcsúzás helyszíne és időpontja: 9177 Ásványráró, Kikötői utca 51., 15:30

Az Evezőtúra költsége: legfeljebb 21 000 Ft (amely tartalmazza a szállást és az étkezéseket). A túra költsége nem tartalmazza az utazás díját. A menetjegyekről minden résztvevő magának gondoskodik, erről, valamint a pontos összegről bővebb tájékoztatást majd a jelentkezés lezárulása után, a jelentkezők számának függvényében hirdetünk.

A túra költségét ezt követően, de még a túra kezdete előtt (utalással vagy a Gyermekvasutas Otthonban személyesen előre egyeztetett időpontban) kérjük befizetni. A pontos részletekkel június 23. után jelentkezünk.

Tervezett programjaink:

  • az első napon közös oktatás: ismerkedés a vízzel, kenukkal, valamint az evezés fortélyaival,
  • az oktatást követően evezés négy fős kenukban,
  • a második napon a kisbodaki ágrendszer csendesebb, nyugodtabb részeinek megismerése, felfedezése
  • a harmadik napon evezés Kisbodakról Ásványráróra,
  • a negyedik napon egy rövid körtúra az ásványrárói ágrendszerben,
  • igény szerint fürdés a kenukból (először mindenki mentőmellényben),
  • esténként különböző játékokkal készülünk, lesz tábortűz és bográcsozás is.

Jelentkezés:

A jelentkezés ezen a linken elérhető űrlap kitöltésével lehetséges:

A jelentkezés határideje: június 25. (péntek). Felhívjuk figyelmüket, hogy a tábor befogadóképessége véges, túljelentkezés esetén az űrlap kitöltésének sorrendje számít.

A határidő lejártát követően jelentkezünk a túra pontos költségével, valamint a további tudnivalókkal.

Szeretettel várjuk azokat a gyermekeket, akik szeretnének egy számukra talán még ismeretlen, de mindenképp csodálatos, kalandos és természetközeli élménnyel gazdagodni! Bízunk benne, hogy a jelen helyzetben is emlékezetes, pozitív élményeket tudunk nyújtani.

Felmerülő kérdéseikkel a következő telefonszámon érdeklődhetnek: +36 30 713 9880 (Lugosfalvi Leó)