Vannak olyan vizsgakérdések, ami mindenkinek nehéz valamilyen okból. Igyekszünk a következő időszakban egy-két tippet adni ezekhez a kérdésekhez!
Nézzük is meg az építési szakaszokkal kapcsolatos kérdést!
A vizsgán is majd egy hasonló táblázatot kell kitölteni:
Kezdjünk az állomásokkal!
- Na most, talán nem lesz meglepő, hogy az első szakasz kiinduló állomása maga a kezdőpont, Széchenyihegy, a harmadik szakasz pedig a végpontnál, a Hűvösvölgynél ér véget.
- A köztes állomásokhoz segít, hogy írva vagyon, hogy kell a régi és az új név is! Mind a két köztes állomás fog rendelkezni régi névvel! Így maradt Csillebérc (Úttörőváros), Virágyvölgy (Előre), Szépjuhászné (Ságváriliget).
- Az első szakasz nagyon gyorsan épült meg, de egy Széchenyihegy-Csillebérc kicsit „unalmas” lett volna 2 állomással (még a vonatok is csak a végállomásokon találkoztak volna), így Virágvölgy (Előre) és Szépjuhászné (Ságváriliget) állomásokat írjuk be!
Szuper! És az időpontok?
Menjünk most is kis lépésekben!
Évszámok
- 3 különböző évszámot kell majd beírnunk 4 rublikába, tehát egyet majd kétszer kell!
- Nagyon fontos, hogy nem a ’48-as szabadságharc évszádában vagyunk, hanem az 1900-as években! Ezt mindig csekkoljuk, nehogy elrontsuk!
- A 48 viszont kell nekünk, és szépen sorjában megyünk: 1948, 1949 és 1950.
- Melyik szerepeljen kétszer? Már beszéltünk róla, hogy az I. szakasz nagyon gyorsan készült el, hiszen itt halad a legkönnyebb terepen a vasút, és csak 3,0 km. Így az 1948-at fogjuk kétszer felhasználni.
Hónapok és napok
- Hónapokhoz szükségünk lesz az összes nyári hónapra: június, július, augusztus valamint április havára. A négy nyerő számunk emelkedő sorrendben: 11, 20, 24, 31.
- Ami össztartozik mindenkinek a fejében augusztus és 20. Eme nemzeti ünnepre készült el az utolsó, III. szakasz.
- Akkor találjuk ki az úttörővasút építésének a dátumát. (Ez talán a legnehezebb része). Az I. szakasz építési kezdete április 11. (ahogy szokták mondani: „az már mind-egy”).
- Innen már könnyebb lesz: maradt júni és júli valamint 24 és 31. Látszik, hogy ezeket csak egyféleképpen lehet párosítani, még pedig július 31. és június 24. (mivel június csak 30 napos).
- Melyik az I. szakasz és melyik a II. szakasz? Adjunk azért még némi időt az első szakasznak, így is 112 nap alatt épült meg; így legyen az I. szakasz vége július 31. és a II. szakasz vége június 24.
A vizsgán adandó helyes válasz:
1755 > James Parkinson szülestésnapja, így a Parkinson-kór világnapja
1848 > áprilisi törvényeket elfogadja V. Ferdinánd
1905 > József Attila születésnapja, így a magyar költészet napja
Névnapjukat ünnepelheti minden Leó és Szaniszló.
Reméljük, hogy sikerült pár ötletet elraktározni a vizsgához!
Az elmúlt szolgálatokban már a gyakorló feladatlapokkal is megismerkedhetettek, melyek közül kettő, a B és C jelű idén is próbavizsgaként szolgál. Ez azt jelenti, hogyha az otthon megoldott B vagy C jelű gyakorlólapodat lefotózod, és elküldöd a gyvszakmai@gmail.com címre, akkor a vizsgával azonos módon kijavítjuk, és értékeljük számodra.
Sok sikert, és jó felkészülést kívánunk!
Hozzászólás