Idén (ami már tavaly volt) a hetedik csoporttal Gántra mentünk téli túrázni, ami nekem talán a legjobb volt és ezt az örömöt most szeretném itt mindenkivel megosztani.
Első nap rendhagyóan nem egy budapesti főpályaudvaron találkoztunk, hanem a Kelenföldi pályaudvaron, ahol először megtekintettük az ott dolgozók „játékszereit”, valamint hogy milyen az élet Kelenföldön. Majd előre foglalt gyorsvonattal jutottunk el Székesfehérvárra, ami így, hogy foglalt volt nagyon komfortos. Megérkezve Székesfehérvárra arra döbbentünk rá, hogy nem tudjuk, hol lehet a buszpályaudvar, még szerencsénk, hogy a város közepén Gergő csatlakozott hozzánk, aki helyi így innentől már mindenki elrakta okostelefonját. A függönyös Ikarus busz egészen Gántig szállított minket és a buszmegállótól már csak egy lépésnyire volt a turistaház, ahol megszálltunk. A szobaelosztást 2+1 arányban oldottuk meg (1 lány, 1fiú, 1ifi+Györgyi néni szoba). Délután egy érdekes játék vette kezdetét, ami ilyen városfejlesztős/építős volt. Négy csapatot alakítottunk, mindegyik csapat bemutatkozott csapatnévvel valamint egy kis koreográfiával. Az a csapat, amiben én voltam, a Sadom nevet kapta és egy kis mai koreográfiát mutattunk be (táblagéppel felvettük majd lejátszottuk). Ezután pénzt és feladatokat kaptunk, amiért pénzt kaptunk és egy építési szabályzatot is, amiben az épületek építési technikája volt leírva. Pénzt úgy lehetet szerezni, hogy valamilyen kiírt feladatot lehetett csinálni x összegért (pl. emberpiramis – 100 dollár). x pénznél kapsz x darab karton anyagot és készítheted belőle az x szinthez szükséges házakat + valamilyen különleges épületet. A Sadom már az első nap végén a 3. (község) szinten tartott (a többi, megsúgom, még 1. tanya szinten sem). Az estét egy jó vacsora és egy csillagászati bemutató zárta a szálláson. Megnéztük a holdat távcsövön keresztül, valamint bent diavetítés volt, amit az általam hozott lézergép még jobb hangulatba hozott. Késő este fürdés és „alvás”.
Második nap reggelén egy reggeli után folytatódott a városfejlesztgetés és zsozso gyűjtés. Később egy túrán vettünk részt, ami nekem eddig a legjobb volt, ugyanis nem egy domb tetejére mentünk és ott volt egy szobor, hanem egy pusztára, ahol az írások szerint valamikor még város volt, de a háború folyamatos hanyatlásnak indította és 1980-as évekre már csak 1 ember lakta. Ma már csak a második világháborúban elesettek sírjai vannak itt. A kirándulás után visszamentünk Gánt településére, ahol egy kisvasúti bányakocsinál csináltunk csoportképet. A társaság lustasága miatt nem máztunk fel egy bizonyos magasságban lévő emlékművöz, ahol a csoportképet eredetileg készíteni akartuk, így ezzel kellet beérnünk. Megérkezéskor nekilátott Györgyi néni az ebéd elkészítéséhez pár önként jelentkezővel 200 dollárért. Ebéd után folytatódott a településfejlesztés és dollárkeresés. Ekkor szerintem már mindenki elérte a tanya szintet, kivéve minket: ilyenkor szerintem a városnál jártunk. Este ajándékozás: kicsit szomorú voltam, mert nem jött el, akinek az ajándék szólt volna, így másnak kellet adnom. Nagyon örült neki ettől függetlenül, ahogy mindenki a saját ajándéknak. Nekem Duli Ádám adott egy kitűzőt, helybiztosítási tömböt (hazafelé még jó lehet), és egy nyakpárnát, amit azóta is utazásnál használok, ezúton is köszönöm neki. Ismét fürdés (már aki tiszta akart lenni) és „alvás”.
Az utolsó nap reggele már nem volt annyira örömteli és jó, hisz mindenki szomorú volt, hogy vége és persze alig akadt olyan ember, aki tudna hálózsákot hajtogatni, így két ember segített mindenkinek. Reggeli után visszatértünk a kiskarton világunk fejlesztéséhez gőzerővel. A játék végére három csapat elérte a község szintet és egy (a Sadom) a fővárosi szintet. A játék után ezekkel a városokkal egy hotelhez hasonlító játékot játszottunk, ahol dollárt keresni és várost is lehetett fejleszteni. Itt vicces feladatokkal lehetett pénzt keresni, de elveszteni is. A játék végén a három csapat (20 forint a málnaszörp, Moszkva tér, Dájmondz) maradt község szinten és a Sadom elérte az utolsó világvárosi szintet. Ezután ebéd és eredményhirdetés és díjkiosztás a csapatoknak a helyezésért (sok édesség). A busz visszavitt minket Székesfehérvárra, majd rendes személyvonattal száguldottunk a Déliig. Leszállás után pedig egy hatalmas eget rengető búcsúval zártuk le a csodálatos téli túránkat és mindenki úgy ment haza, hogy nem akar egy kartondarabot se látni. „1,2,3,4,5,6 seven day ’n’ night nincs megállás”
Tóth Alexander
Hozzászólás