Kultúra

A Rubik-kocka

Rubik-kocka
Rubik-kocka

Sziasztok! Most egy tradicionális magyar találmányról, a Rubik-kockáról, annak tulajdonságairól, trükkjeiről, érdekességeiről és „rokonairól” fogok írni.

Biztosan ti is utaztatok már úgy a metrón, hogy közben nagyon unatkoztatok, de egyszer csak felszállt egy ember a metróra, leült, majd elővette a hátizsákja mélyéről a Rubik-kockáját, és a következő megállóig kétszer is kirakta. Te meg nem értetted, hogy hogyan csinálja mindezt, azt gondoltad, hogy már több mint öt éve folyamatosan ezzel játszik minden álló nap, de ez egy cseppet sem így van.

A kirakás megtanulása egy jó tanárral körülbelül két napot vesz igénybe. A jó tanár lehet apukád, anyukád, barátod, stb. De ha igazán profi akarsz lenni, akkor rengeteget kell gyakorolnod. És ha már elég jó vagy, akkor nagyközönség előtt is bemutathatod a tudományod. Például beviheted az iskolába és a barátaidnak dicsekedhetsz vele. Ne félj attól, hogy emiatt strébernek fognak nevezni! Te tudod, hogy ez egy jó dolog és kész! Egyébként mindenkit nagyon fog érdekelni, hogy hogyan csinálod, és hogyan tanultad meg, és ők is ki akarják majd próbálni, sőt lehet, hogy az egyik barátod meg is kér arra, hogy tanítsd meg neki, hogy hogyan kell kirakni.

Virágok
Virágok

A kockával új barátokat is szerezhetsz. Én például egyik nap éppen egy verseny eredményhirdetésén voltam, s míg ott ültem és vártam a kezdést, unatkozni kezdtem. De azért csak kezdtem, mert elővettem a kockát és elkezdetem kirakni s ekkor egy váratlan dolog történt: egy gyerek, aki az előttem lévő sorban ült, felállt, leült mellém és elpanaszolta nekem a gondját, ami az volt, hogy az utolsó sort nem tudja kirakni. De gyorsan orvosoltuk a problémát, hiszen megtanítottam kirakni és közben jót szórakoztunk. Szóval, amit tudtok, azt merjétek felvállalni!

Ha a kockát már nagyon ügyesen ki tudod rakni, akkor jöhet a következő szint, az alakzatok kirakása, mint például a virágok, vagy a kicserélt közepek. Rengeteg alakzat van, olyanokat csinálsz, amiket megálmodsz, de azt ki is kell tudnod rakni! Ugyanis a Rubik-kocka 43 trillió féleképpen állhat! Viszont, ha már nagyon ügyesen rakod ki, akkor egyre nehezebb lesz összekeverned (ez eddig fordítva volt :)). Itt is kérheted majd a barátaid segítségét, és nagyon vicces lesz, ha egyszer majd te kevered nekik!

A tükörkocka
A tükörkocka

De a Rubik-kockának rengeteg nehezítése van, ugyanis nem csak a 3x3x3-as létezik. Nehéz lehet elhinni, de a 2x2x2-es nehezebb kirakni! Van 4x4x4-es és 5x5x5-ös is. A legfurább szerintem a tükörkocka. A tükörkocka egy olyan kocka, ahol a részek nagysága nem egyezik! Viszont éppen e tulajdonsága miatt a hátad mögött is ki tudod rakni.

Most már te is láthatod, hogyha egy-két napot feláldozol az életedből erre a tárgyra, akkor mennyi minden jót fog neked visszaadni a hálája jeléül!

SIHUHU

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .