Egyéb Tanfolyam Vasúton

A Roxfort megnyitotta kapuit a 61. varázsvilág felé

Emlékeztek még, amikor először léptetek az Otthon és a tábor területére? Ki vezetett titeket körbe és miket játszottatok először?

Nos, február 3-án, szombaton 85 új ifjú boszorkány- és varázslótanonc csöppent bele az új varázslatos világba, hiszen elkezdődött a 61. gyermekvasutas tanfolyam.

A délelőtti játékok és az első Sió és kakaóscsiga után a Roxfort különböző házaiba osztotta be őket a süveg. A házak prefektusai már lázasan készültek az új mágustanoncok fogadására. A szülői és a beíratás után az újdonsült varázslók még pár percben el tudtak köszönni szülőktől. Ezután a házak ifjú mágusai bemutatkoztak társaiknak, mert hát mégiscsak a második családjuk részei lesznek a házba beosztott társak. Az ezt követő napirendi pontok: az első órák és az első ebéd a felújított konyhán, majd a Ház kupa (HK) első mérkőzése is a frissen szerzett ismeretek alapján.

A Roxfort Express 15:10-kor hagyta el Hűvösvölgyet. Először hallhatták és énekelhették a vasutas dalokat, melyeket már évek óta énekeltek ti is. A havazásra való tekintettel némi játék után a varázslók a fogaskerekű felé vették az irányt.

Az úton a prefektusok a neveket igyekeztek megtanulni, melyet nehezítettek a cseles ifjúk, hiszen mindig átültek máshova, mire egy-egy prefektus odaért. Leérkezés után egy utolsó kis túra vezetett a Széll Kálmán térig, majd az elköszönést követően újra találkozhattak szüleikkel.

Még sok-sok kvidiccs méta és számháború vár rájuk a vizsgákig, de nekik sem kell félniük semmitől, hiszen prefektusaik bármikor bármiben segítenek, ezért készítették a bemutatkozó videójukat is.

 

Címkék

Bézi Gergely

Pajtás: 50. tanfolyam (C), VII. csoport
iFi: 60-61. tanfolyam (C-C), XI. csoport

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .