Cikkek

Változik a szolgálatba járási rend!

Fontos!
Fontos!

A 2012/2013. tanév téli időszakában változik a gyermekvasutas csoportok szolgálatba járási rendje. Ez azt jelenti, hogy az eddig megszokott 15 napnál ritkábban, kb. 17-18 naponként kerül sor ugyanarra a csoportra. A változás oka, hogy a téli vasárnapokon ne két csoport közösen lássa el a szolgálatot, hiszen így a napi létszám akár az 50 főt is elérhetné.

(Érdekességként elmondjuk, hogy egészen az ezredfordulóig a téli vasárnapokon is csak egy csoport szolgált. Azok a gyerekek, akiknek a szolgálata a 15 napos számítással üzemszüneti hétfőre esett, nem jöttek szolgálatba a hétfőt megelőző vasárnap, hanem bizony 1 hónapig kimaradtak a vasutazás örömeiből. Később bevezették a vasárnapi „dupla” szolgálatot, így senki sem esett ki a gyakorlatból, ami a téli éves vizsga előtt sokat számított.)

Váczi Viktor
Váczi Viktor

Az új szolgálatba járási rend a november 11. és március 14. közötti időszakot érinti. Javaslom mindenkinek, hogy ne rutinból, megszokásból jöjjön szolgálatba, hanem fokozottan figyelje az ellenőrző hátuljába beírt napokat! Az eddigi rendszertől látványos eltérés például az, hogy egy adott csoport egymás utáni szolgálatainak napja nem követi egymást a hét napjainak sorában. (Tehát ha most kedden szolgáltunk, akkor nem igaz az, hogy a következő szolink szerdán lesz…)

Lesz viszont ebben a téli időszakban három olyan munkanap, amikorra nem jelöltünk ki szolgálatos csoportot. Ezeken a napokon kisegítőket várunk szolgálatba. Azt, hogy kik és milyen feltételekkel jöhetnek szolgálni, később hirdetjük ki.

Álljon itt a cikk végén egy (valóban) szolgálati közlemény! Kérünk mindenkit, figyeljen oda arra, hogy mindig az előírt felszereléssel jelentkezzen szolgálatba. A nevelői irodában korábban gyűjtött kölcsönadható tárgyak elfogytak, hiszen azok, akiknek kölcsönadtuk, elfelejtették visszaadni…

W

Váczi Viktor

Nevelőtanár
A SiHuHu patrónusa

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .