Szakmai

T5C5K2

Friss vizsgás T5C5K2
Friss vizsgás T5C5K2

Már több mint egy éve, hogy a minket Hűvösvölgybe szállító villamostípus, a T5C5K szerelvényei megtettek annyi kilométert, amennyinél már egy nagyobb felújításra szorultak. A felújítás során több újdonságot is becsempésztek a villamosba, melyek közül az általunk, utasok által legszembetűnőbb az automatikus ajtózárás volt, melynek köszönhetően a megállókban az utasok fel- és leszállása után az ajtók maguktól visszacsukódnak és a megállóban ácsorgás alatt az ajtókat újra ki lehet nyitni. Ennek köszönhetően a téli időszakban nem hűlnek ki annyira a villamosok.

A felújítás azóta is folyik a Fehér úti járműtelepen, de az utóbbi időben a villamosok más arculattal gurulnak ki a műhelyből, ugyanis az összes feliratot újratervezték (még a villamos elején levő pályaszámot is), valamint újakat is elhelyeztek. A megnyitó napján sikerült lencsevégre kapnunk egy ilyen szerelvényt Hűvösvölgyben. Keresgéljétek a különbségeket, ha kérdésetek van, bátran írjatok hozzászólást és megpróbáljuk megválaszolni.

A képek már nem elérhetőek :/

Szente Dávid

Pajtás: 36. tanfolyam, X. csoport
iFi: 44-45. tanfolyam, XV. és VII. csoport, Tanfolyami csoportvezető: 58., 59. tanfolyam
a SiHuHu.com alapítója

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .