Gyermekvasút Szakmai

Vasutunk kincsei

Biztos vagyok benne, hogy szolgálataitok során már rengetegszer elmentetek olyan tárgyak, épületek mellett, aminek funkcióiról nem tudtok, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyjátok. Vasutunk 1948-as megnyitása óta sok dolog változott, történt és most ezeket szeretném nektek bemutatni.

Vízdaru Széchenyihegyen
Vízdaru Széchenyihegyen

Induljunk vasutunk Széchenyi-hegyi állomásáról. Gondolom, láttátok már a két kijárati jelző közt a sárga-fekete sávozású oszlopot. Micsoda az? Vízdaru a becsületes neve és a gőzmozdonyok vízzel való feltöltésére szolgál, de sajnos ezek ma már csak látványossági célt szolgálnak. Történetük egészen vasutunk második szakaszának átadását követően kezdődik. Eredetileg csak Széchenyi-hegyen és Szépjuhásznén (akkori nevén Ságváriligeten) üzemeltek ilyen szerkezetek, de Hűvösvölgybe is került egy. Az utóbbit sohasem használták, mert a harmadik szakasz átadása előtt vonták ki a forgalomból a gőzmozdonyokat.

Ha akkor üzemeltek, akkor ma miért nem használják? Nem sokkal a gőzmozdonyok kivonása után elbontották mind a három vízdarut. 1990-ben a két végállomásra állítottak fel látványosságként 2 darabot, amiket ma is láthatunk. Miért nem helyezik újra üzembe? Olyan szerkezeti függést kellene kialakítani, hogy vonatközlekedés idején ne legyenek felnyithatók, azaz ne veszélyeztethessék a közlekedő vonatot. Tolatási mozgásoknál azonban így is veszélyt jelentenének. Ezért a Széchenyi-hegyi és hűvösvölgyi vízdaruk alaphelyzetben le vannak hegesztve, nem mozgathatók.

Szépjuhászné állomáson a vízdarut nem építették újjá. Az egykori berendezés lefolyójának helye azonban most is látszik az állomás Jánoshegy felőli oldalán a kijárati jelzők és a 2 sz. váltó biztonsági határjelzője között.

Az egykori Gyermekvasutas Otthon
Az egykori Gyermekvasutas Otthon

Nem is kell sokat haladnunk a következő érdekességhez. A motorszín környékén van néhány épület. Amik a toronnyal szemben vannak, azok lakások, amiket később építettek oda. Viszont ami közvetlenül mellette van, az volt régen a vasutasok otthonépülete, ugyanúgy ruhatárral, étkezdével és öltözőkkel. Sajnos a hűvösvölgyi otthon átadását követően megszűnt a funkciója.

Egykori étterem Ságváriliget
Egykori étterem Ságváriliget

Most haladjunk picit többet, egészen Szépjuhásznéig. Milyen érdekesség van ott? Nem a domino55, hanem az állomás melletti terasz. Mint tudjuk, a váróterem azért olyan kicsi, mert az régen az étterem része volt. Az étterem pedig jó idő esetén kitelepült a teraszra hisz páratlan kilátás nyílt városunkra, mint ahogy a képen is láthatjátok. Sajnos ezt a részt az 1960-as évek eleje óta már benőtte a fa, úgy, mint János-hegy és Virágvölgy között azt a szakaszt, ahonnan Budakeszire nyílt csodaszép kilátás (most is lehet látni kis mértékben a vonatból, de este azért jobban). Ha akkor ilyen pazar kilátás volt, akkor miért nem vágják ki a fákat? A világon évről évre csökken az erdőségek száma és ezzel mi is rontanánk a helyzetén. Szerintem a Kaán Károly kilátóból és az Erzsébet kilátóból többet lehet látni, mint a vasúti pálya mellől, ráadásul egy kis túra soha nem árthat:).

Tudtátok, hogy Hárshegy állomás nem az eredeti tervek szerint épült meg? Az utolsó pillanatban jelentősen áttervezték. Felvételi épülete eredetileg a vasútvonal másik oldalán, a hegy felől, az átellenes oldalon létesült volna. Az áttervezést az indokolta, hogy az állomás hosszabb vágányokkal épüljön meg, azaz alkalmas legyen az akkor már tervezés alatt álló Ganz motorvonatokból álló szerelvények befogadására. Így azonban sérült az a szabály, miszerint egy vasútvonal állomásépületeit (lehetőség szerint) a pálya két oldalán váltakozva helyezik el, ami a közlekedő vonatok megfigyelését segíti.

Úttörővasút, Hűvösvölgy
Úttörővasút, Hűvösvölgy

Hűvösvölgy állomás épületének van egy nyúlványa, ahol ma a pizzéria üzemel. Régen itt üzemelt a pénztár, külön pénztárfőnökkel és váróteremmel. Fontos tudni, hogy régen az állomásnak a két lépcsője közül a mai pizzériás volt a bejárat (és ezért volt ott a pénztár), míg a forgalmi iroda alatt lévő a kijárat volt. Sajnos az idő múlásával ez is átalakult és a pénztár, váróterem felköltözött a mai helyére.

Leágazás
Leágazás

Utolsó érdekességekként szeretném nektek elmondani, hogy régen volt egy olyan ötlet/terv, hogy legyen egy kiágazás, ami lement volna az akkori BKV végállomás villamossínéihez, és ezáltal lett volna egy összeköttetés, bár a nyomtávolságok mérete miatt csak kevés feladatra lett volna alkalmas. Ez a kiágazás a tolatásjelzőtől vagy a Vontatási telep „festő” vágányától indult volna.

És itt egy régi 1949-es menetrend. Mint láthatjátok a vonatok hétköznap 30 perces, hétvégén 25 perces követéssel közlekedtek. 4 vonatos menetrend volt ez. A hosszú nyitvatartás miatt régen az állomásfőnököknek 24 órás munkaidejük volt (gondolhatjátok, hogy azért fárasztó). A képen látható, hogy csak az első vonat időadatait közölték részletesen és ebből lehetett kiszámolni a többi vonat adatait. Viszont a képen van egy hiba (jobb felső rész), hogy csak motorvonatok közlekedtek, mint írtam nemrég, hogy itt üzemelt vízdaru, tehát gőzmozdony is közlekedett.

Egykori menetrend Széchenyi-hegy és Ságváriliget között
Egykori menetrend Széchenyi-hegy és Ságváriliget között

forrás: szepjuhaszne.blogspot.com

Remélem sok új dolgot tudtam nektek mesélni, és így már tudni fogjátok, hogy milyen szerkezetek, épületek milyen feladatot töltöttek be.

SzabiGeri

1 hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Azon a térképen egy icipicit reszelni kéne, mert annak idején a villamosvégállomás ott volt, ahol most a szükségleszállóhely van, a mozgólépcső-gépház melletti lépcső aljánál. A villamosok pedig hurokvágányban fordultak.