Egyéb

Arany Galamb díj

Arany Galambot nyert az Úttörővasútról szóló dokumentumfilm

Trencsényi Klárának a budai gyermekvasútról forgatott, Reményvasút című egészestés ifjúsági dokumentumfilmje az 58. Lipcsei Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztivál Next Masters szekciójának Arany Galamb díját nyerte el.

A történet az 1948-ban épült Gyermekvasúton játszódik, amelynek minden fontosabb posztján – kalauzként, vonatirányítóként vagy pénztárosként – gyerekek dolgoznak. A hatvanéves kocsik évente 400 ezer utast szállítanak, manapság is több mint 500 tinédzser vállalja a fizetéssel nem járó munkát a közösségi élményért cserébe.Trencsényi Klára filmjének főszereplője három fiatal vasutas, akinek a mai magyar valóság összes gazdasági és érzelmi problémájával szembe kell néznie. A Gyermekvasút azonban egyfajta menedéket jelent számukra, egy olyan helyet, ahol a bajtársiasság és a rend uralkodik a káosszal szemben. Gergő és a budapesti ikrek, Karmen és Viktor történetén keresztül bontakozik ki a néző számára a vasút múltja és jelene mellett a felnőtté válás drámája is.A lipcsei dokumentumfilm-fesztivál zsűrije indoklásában úgy fogalmazott: a díjat a szépen fényképezett film azért kapta, mert az anakronisztikus utópia bemutatása mellett pontosan ábrázolja a mai magyar valósággal szembesülő két család nehéz életét.

A produkció bemutatását az HBO ez év decemberére tervezi.

– NOL.hu

 

Szente Dávid

Pajtás: 36. tanfolyam, X. csoport
iFi: 44-45. tanfolyam, XV. és VII. csoport, Tanfolyami csoportvezető: 58., 59. tanfolyam
a SiHuHu.com alapítója

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .