A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút Delta klubja 2018. május 17-19. között háromnapos túrán vett részt a Záhonyi Átrakó Körzetben. A három nap alig-alig volt elég ahhoz, hogy bejárjuk a körzet ikonikus pontjait.

Az első nap délutánja a helyszínre utazással telt. A csapat 15:23-kor indult a Bereg-Kraszna Intercityvel a négyórás útra. A szállás Záhonyban, a Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Közlekedési Szakgimnáziuma és Dr. Béres József Kollégiumában volt, ahol nagy szeretettel fogadtak az ottani tanárok és diákok. A közeli Tűzvirág étteremben vacsorára megízlelhettük és megszerettük a szabolcsi töltött káposztát.

Péntek reggel Záhony állomás rendezvénytermében Takács Ede műszaki igazgatóhelyettes úr egy látványos prezentációval megtámogatva személyesen mutatta be Záhony történetét a kezdetektől napjainkig. A megelevenedett történetek szinte leléptek a vászonról. Azzal az elhatározással távoztunk az előadásról, mi leszünk azok, akik egyszer megoldják az 500-as rakodó elnevezésének rejtélyét.

Mint megtudtuk, a Záhonyi Átrakó Körzet 85 négyzetkilométeren üzemel. Bejárására esélyünk sem lett volna, ha a Debreceni és a Budapesti Területi Forgalmi Osztály nem bocsát a rendelkezésünkre kisbuszokat, és a helyi vezetők a saját gépkocsijaikat. Konvojunk kisebb látványosság lehetett, amint dologidőben a környező falvakon haladtunk át.

Péntek délelőtt megtekintettük a tengelyátszerelő műhelyt, ahol szakszerű ismertetőt kaptunk a tengelyátszerelés logisztikájáról. Megtudtuk, hogy minden kocsinak külön-külön forgóváza van mindkét nyomtávolságon, és milyen feladatot jelent ugyanazokat a széles nyomtávolságú forgóvázakat visszacserélni egy konkrét teherkocsihoz. Érdeklődve fedeztük fel, hogy a vezető- és terelősínek segítségével hogyan futnak ugyanazon a vágányon a normál és széles nyomtávolságú kocsik.

Látványos helyszínünk volt az olajátfejtő. Itt megtudhattuk, mi a különbség a fehér olaj és a fekete olaj között. Megismertük a melegítőház szerepét, ahol a hidegben dermedt kőolajszármazékok cseppfolyósítása történik. Itt is láthattuk visszatérő nagy kedvencünket, a vonszoló berendezést, mellyel a teherkocsikat vagy a pőre forgóvázakat mozdony igénybevétele nélkül lehet mozgatni a vágányon.

A különféle átrakó helyszínek és berendezések közül a szó fizikai értelmében kiemelkedő volt a csúszda komplexuma, ahol a széles nyomtávú kocsikból leürített vasérc némi puffer tárolás után szállítószalagok segítségével a mélyebben fekvő normál nyomtávú kocsikba kerül. Órákig el tudtunk volna álldogálni a rámpákon, bámulva az alattunk lévő, vasérc festette marsbeli tájat és a gépeket. A fiatalabbak elszórt vasérc golyóbisokat gyűjtögettek emlékbe. Jobban körülnézve az idősebbek is.

A nap fénypontjaként tekintettünk Eperjeske-Átrakón a röntgenkapu meglátogatására, amellyel valamennyi belépő tehervonatot átvilágítanak az illegális áruforgalom, a csempészet visszaszorítása érdekében. Mi már nem fogjuk összekeverni ezt a létesítményt az ugyanezen a pályaudvari oldalon található sugárkapuval, amivel a radioaktív sugárzás jelenlétét kutatják.

A Nap fénykorongja nem sokat sütött ránk, többször megáztunk a futó záporokban, amit egyáltalán nem bántunk, hiszen biztonságos közelségből megnézhettük a széles nyomtávú kocsik gurításának folyamatát, amely egyedülálló az egész országban. A mérlegházban tiszteletbeli mérlegvizsgát tehettünk, majd a gurítás végén megmérték a csoportunkat a vasúti járműmérlegen, ahol a vendéglátók megtudhatták, bő két tonna látogatót fogadtak személyünkben. A gurítótoronyban és az állomásirányítónál kellemes szakmai beszélgetésekbe bonyolódtuk. Lett közöttünk pajtás, aki előzetes állásajánlatot kapott gurításvezetőnek Miskolczi Gábor forgalmi csomóponti főnökség vezető úrtól, aki idejét és autóját nem kímélve vezetett körbe bennünket a területén egész délután. Lent az irányvágányok mellett biztonságos távolságból ámulva néztük a sarus kocsirendezők elképesztő munkáját, ahogyan a gurítódombról száguldó kocsikat követhetetlen érzékkel és szakszerű eleganciával saruzzák meg. Megtudhattuk, a tévedéseknek itt – mint a vasúton oly sok helyen – komoly anyagi következmény vagy akár személyi sérülés lehet a vége.

Nem hagyhattuk ki nap végén a közös fényképet a normál nyomtávú vonal legnyugatibb pontján felállított táblánál, amelytől Vlagyivosztok állomása mindössze 9480 kilométerre található. Visszatérve Záhonyba konvojunk feloszlott, és a vacsoránál búcsút vettünk egész napos kísérőinktől, Takács Ede műszaki igazgatóhelyettes úrtól, és Csőri Miklós záhonyi csomóponti főnökség vezető úrtól, akik végtelen türelemmel kísértek bennünket, és fáradhatatlanul válaszoltak valamennyi kérdésünkre. Az esti lefekvés előtt három csapatra osztva szakmai programokat játszottunk, mintegy levezetésként.

A szombati nap délelőttje Záhony állomáson telt, ahova teljes menetfelszerelésben mentünk ki. Meglátogattuk a helyi üzemirányító központot, a forgalmi irodát, a II. őrhelyet és a fűtőházat, ahol újabb fundamentum dőlt meg a szakmai ismereteink közül. Olyan kitérőt szemlélhettünk meg „munka közben”, amely nem tartalmazott egyetlen mozgó alkatrészt sem! Szerepe a fűtőházból kijáró normál és széles nyomközű járművek külön irányba terelése. Nehéz lenne emlékezetből lerajzolni. A Fűtőházi vezetés jóvoltából körutazást tehettünk a fordítókorongon, majd siettünk vissza a Mátészalka felé induló vonatunkhoz. A vonatnál elbúcsúztunk szabadnapos kalauzunktól, Szőgyényi Norbert állomásfőnök úrtól, miközben a hangosbemondón az állomási személyzet elköszönt tőlünk.

Kitérőkkel tarkított hazautunk első állomása Mátészalka volt. A forgalmi iroda és a váltókezelői torony meglátogatása során alaposan tanulmányoztuk az átszelési váltókat, melyekkel a mi vasutunk nem rendelkezik. A Bereg tájain átdöcögve Debrecen volt a túra utolsó szakmai célpontja. Az állomáson két csoportra osztva megnézhettük a Központi Forgalomirányítás /KÖFI/ mikéntjét.

A hazaút három és fél órája szinte elrepült a beszélgetések során. Be nem vallottuk magunknak sem, de a végére elfáradt a csapat az élménydömping alatt.

Túráink során általában szívesen látják érdeklődő csoportunkat, de a műszaki kuriózumok, érdekességek mellett Záhonyban külön szívmelengető volt az előzetes szervezés, a személyes jelenlét, kitüntető figyelem és partneri viszony, amellyel Takács Ede, Csőri Miklós, Miskolczi Gábor, Szőgyényi Norbert és Rusznák András vezető úr és valamennyi megismert munkatársuk részesített bennünket.

Készítette: Radics Levente
Fotó: Gerzsényi Gyula