- Lesz idén evezőtúra?
- Lesz.
- Mikor?
- július 24-től 27-ig.
- Hol?
- A Szigetközben.
- Jó lesz?
- Jó lesz.
- Menjek?
- Gyere!
Azt hiszem, ezzel be is fejezhetném a cikket, hiszen zanzásítva a leglényegesebbeket már leírtam; de nem teszem, kedves Olvasóm. Hogy miért nem? Azért nem, mert talán még kételkedsz, talán még nem hiszel nekem, talán még nem tudod, hogy éppen életed legmeghatározóbb evezőtúrájáról olvasol. Tehát folytatom az írást – azzal a nem titkolt céllal, hogy meggyőzzelek: gyere velünk Te is júliusban evezni!
Bizonyára mindenki ismeri a népszerű gyereknótát: baj van a részeg tengerésszel… Úgyhogy szeretném rögtön az elején leszögezni: ebben a pár napban nem lesz se tenger, se részeg tengerész, se vízbedobásos vagy árbócra fellógatós kaland, se „baj”. Pontosabban ez utóbbi talán egy picit mégis; de csak akkor, amikor az utolsó nap reggelén a sátorban a másik oldaladra fordulva rádöbbensz, hogy egy InterCityt megszégyenítő sebességgel már véget is ért a négy nap, de te még nem akarsz hazamenni… Na de ne evezzünk ennyire előre.
Érdekes műfaj ez az evezőtúra, mert nincsen igazán párja. Bár mindenre hajaz egy kicsit, mégsem hasonlítható igazán más vasutas programhoz. Egyszerre kötetlen (mint egy sátortábor), de van tele programokkal (mint egy túra); egyszerre ad új kapcsolatokat (mint egy NVP vagy egy klub), de családias (akár egy CSP). Talán leginkább mégis egy sátortábor és egy klub (mini NVP) keverékeként lehetne meghatározni, ahol összeköt mindenkit a kalandos evezés, az esti tábortűz, na meg a bográcsból áradó illatok.
Hogy ez jobban érthetővé váljon, kicsit mesélek arról, hogy nagyvonalakban mi minden is lesz ezen a 4 napon (ha már azt kellőképpen kiveséztük, hogy mi minden nem lesz). Evezés például egészen biztosan. De emellett fogunk rengeteget strandolni, métázni, játszani; lesz tábortűz, bográcsozás, éneklés; megismerhetsz új embereket, vadregényes helyeket, szerezhetsz új barátokat.
Az első napon közösen leutazunk Dunaszigetre, a Szigetköz egy csodaszép, mellékágakkal keresztül-kasul szabdalt községébe. Itt egy helyi kempingben felállítjuk a sátrainkat (egy igazi kalandorhoz méltóan az éjszakákat sátorban töltjük), majd két tapasztalt túravezető irányításával belevetjük magunkat az evezés rejtelmeibe. Itt fontos megjegyezni, hogy nem lényeges, volt-e már korábban tapasztalatod az evezésben vagy sem. Ha volt, akkor újra átélheted az evezés szépségét, ha nem volt, akkor az első nap délutánján megtanulhatsz mindent. A délutáni gyakorlást követően egy laza este vár ránk: játékokkal, métázással, bográcsozással, tábortűzzel, énekléssel. (Kihasználom, hogy volt az előző két évben is evezőtúra – tavaly veletek, előző évben csak ifikkel – és beszúrok hénány képet kedvcsinálónak.)
A második napon Dunasziget mellékágaiban teszünk egy nagyobb kört. Többször kikötünk, menetközben ebédelünk valahol, az arra alkalmas helyeken csobbanunk (akár a hajóból is), megmártózunk a vízben. Délután addig kószálunk az ágrendszerekben, ameddig kedvünk tartja (na meg az erőnk bírja), estére pedig ismét visszatérünk Dunaszigetre, ahol újfent bográcsozással, pihenéssel, játszással és egy kiadós vacsorával zárjuk a napot.
Kétségkívül a harmadik nap a leginkább embert próbáló nap, mondhatni: a túra katarzisa, hiszen ezen a napon leevezünk Dunaszigetről Kisbodakra. No azért nem lehetetlen a küldetés, a reggeli sátorbontást követően nekivágunk a kenukkal, és a Duna folyásirányát kihasználva délutánra elérjük az új települést. Azok számára, akik voltak velünk tavaly is, bizonyára ismerős lesz a kisbodaki kemping, mivel tavaly innen indultunk utunkra – összeérnek a szálak! Az este menetét már mindenki fejből fújja, de annyit azért szeretnék kiemelni, hogy mint minden táborban, itt is utolsó estére várható a legnagyobb tábortűz és mellette a legmeghittebb vagy éppen a legvadabb hangulat.
A negyedik nap délelőttjén egy levezető evezés vár ránk, de hiba lenne azt gondolni, hogy emiatt ez a nap ne volna éppoly izgalmas, mint az előző három. Tavaly például a túra egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor az utolsó nap egy félreeső részen megálltunk, majd ki-ki kedve szerint kipróbálhatta, hogy milyen a csónakokkal beborulni vagy akár teljesen el is süllyedni a sekély vízben… Miután visszaérünk Kisbodakra, elbúcsúzunk a csónakoktól (a búcsú csónaknyelven egy speciális szivaccsal történő átmosást, majd elpakolást jelent) és busszal, illetve vonattal visszatérünk Budapestre, ahol immár egymástól veszünk könnyes búcsút (ezúttal szivacs nélkül).
Ha valakit esetleg még mindig nem sikerült meggyőznőm, hogy élete evezőtúrája vár rá júliusban, a cikk végére hagytam még egy ütőkártyát: méghozzá a Szigetköz vadregényes, csodaszép mivoltát. Ha másért nem is, a Szigetköz csodálatos, ezer mellékágáért, gazda növény-, és állatvilágáért, valamint utánozhatatlan hangulatáért mindenképpen érdemes velünk tartanod a nyáron!
Végezetül pedig álljon itt, hogy mit kell tenned ahhoz, hogy semmiképpen se maradj le a túráról: egyelőre csak annyit, hogy beírd a dátumot (2022. július 24.-27.) a naptáradba, mi pedig hamarosan ismét felbukkanunk további információkkal és a jelentkezés részleteivel!
