Cikkek Egyéb NVP Programok

Egyre közelebb vannak a Métaselejtezők!

Egyre közelebb május első teljes hétvégéje, amikor is 3 év kihagyás után ismét elstartol a Gyermekvasút legfontosabb sporteseménye, a Métakupa, melynek első  állomása a Métaselejtező, ahol a csoportok egymással küzdenek meg a döntőbe való kvalifikációért. Egy korábbi cikkben már esett szó a legfontosabb szabályokról és technikai információkról, ebben a cikkben egy kisebb visszatekintésben lehet részetek a 3 évvel ezelőtti eseményekre. Azóta sok idő eltelt, de sokaknak nosztalgikus, sokaknak pedig érdekes történelemként állhatnak itt a következő sorok.

2019 tavaszán járunk, amikor is mindenki számára kiderült, hogy ki-ki ellen fog játszani a selejtezőkön, kikerült a mai napig is a releváns szabályokat tartalmazó szabályvideó és minden csoport elkezdett készülni és gyakorolni a szolgálatok és CSP-k alkalmával a métaselejtezőre.

A sorsolás után az első blokkba II., VI., VII., XI. és a XIII. csoportok kerültek, a mérkőzéseik pedig 2019. május 11-én kerültek megrendezésre. Ezen a csodálatos májusi délutánon összesen 640-szer futottak be a két pályán és rengeteg szoros és komoly mérkőzés zajlott le a Nagyrét gyepén. A délután végén a XI. csoport örülhetett leginkább, mivel minden meccsüket megnyerve biztosították a helyüket a legjobb négy között. A blokk legizgalmasabb mérkőzését a II. és a XI. csoport játszotta, ahol az utolsó három ütő során dőlt el a mérkőzés sorsa, ugyanis az itt szerzett befutókkal a XI. csoport 4 befutóval, de megnyerte a blokk egyik rangadóját. Hasonlóan szoros meccsen dőlt el a második hely is, ahol a hajrában a II. csoport tudott 3 ponttal a VII. fölé kerekedni.

Egy héttel később, május 19-én újabb öt csoport tavaszi felkészülése ért célba, ugyanis eljött a III., X., XII., XIV. és XV. csoportoknak az ideje, hogy megmutassák mire is képesek. A III. és X. csoport között az utolsó pillanatig nagyon szoros küzdelmek voltak, hogy ki lesz az első helyezett, a tizedik csoportosokból az utolsó meccs lefújása után joggal törhetett ki minden öröm, hiszen majdnem 200 szerzett befutóval és 4/4-es mérleggel zárták a délutánt. A III. sem sokáig szomorkodott, ugyanis a 15 csoport közül a második legtöbb (207) befutót szerezve legjobb másodikként várhatták a Sátorfesztet és a döntő mérkőzéseket. Igaz egészen június 2-ig várniuk kellett, hogy biztossá váljon helyük a  négyes döntőben.

A szeszélyes tavaszi időjárás nem könnyítette meg a meccsek megrendezését, mivel az I., IV., V., VIII. és az IX. csoportoknak június 2-ig kellett várniuk, hogy megcsillogtathassák tudásukat. Volt min izgulnia a csoportoknak, több forduló után is nehéz volt megmondani, hogy ki a favorit. A negyedik csoport bizonyult a legambícózusabbnak ebből kvartettből, mivel 207 befutóval a legtöbbet érték el a selejtezőkön, emellett pedig hibátlanul zongorázták végig a meccseiket, úgy, hogy egyen sem kaptak 25 befutónál többet, a lehengerlő teljesítményükkel és 12 pontot szerezve biztosították a helyüket a négyes döntőben.

A döntőt a 2019-es Sátorfeszten voltak megrendezve, a kétnapos programon a két szolgálatos csoport a III. és a IV. csoportok voltak, így a lebonyolítás sok kihívást rejtett magában. A hagyományos elődöntők helyett, ahonnan kikerül egy bronzmeccses és egy döntős páros új rendszer született. Akárcsak a a selejtezőkön a bejutást, a kupa sorsát is végül körmérkőzések döntötték el. Mind a négy csoport játszott mindenki ellen. Első nap délelőttjén a IV.-X., IV-XI., X-XI. párosok játszotta egymás ellen kulcsfontosságú meccseket. A szolgálat befejezte után a nyári naplementében mérkőzött meg a III. és a IV. csoport, mielőtt utóbbiak elindultak volna Kamaraerdőről a villamossal Hűvösvölgybe. Vasárnap reggelre az izgalom a tetőzött, ugyanis a korai reggeli órákban három csoport pajtásai már sportfelszerelésben várták az ébresztőt, hogy elindulhassanak az utolsó meccsükre, III. csoport mind a X. és XI. csoport ellen. Ezután már kialakult a végső sorrend és a végén a szolgálatban lévő negyedik csoport lehetett a legboldogabb, ugyanis ők hódították el a vándorkupát, amely azóta is várja, hátha idén egy új csoport viszi majd magával jövő májusig. A dobogó második helyére a XI. csoport, még harmadik helyre a X. csoport ért fel.

Olyan, mintha ezek a meccsek ma lettek volna, de már eltelt három év, azóta minden csoportban sokat változtak a viszonyok, kinek hány nagy ütője van vagy kik a védekezés és támadás legjobbjai. Aligha lehet megmondani, idén kik lesznek a favoritok és ki viheti magával a  végén haza a kupát, de egy biztos, idén sem maradunk izgalmak nélkül, kicsit több mint egy hét és május 7-én (szombaton) délután az első csoportok összemérik erejüket.

Reméljük sokakban kedves emlékeket idéz fel, ha ezekre a csapatos és csoportos küzdelmekre visszagondol az előbbi sorokat olvasva vagy akik életük első selejtezőjére készülnek reméljük még izgatottabbak lettek és alig várják már, hogy ők is a csoportjukkal küzdjenek. Természetesen 2019 óta a legfőbb szabályok nem változtak, továbbra is két csapat játszik és a befutók döntik el a meccset. Régen látott már a Nagyrét méta meccseket, de idén három félnapon át fogja megrezgetni a fűszálakat a különböző torkokból hangosan kiáradó „MÉTA” szó. A májusi izgalmak után idén is a júniusi (18-19.) kétnapos nyári program (a Hakuna maTATA) ad majd otthon a döntőknek, reméljük minél többen találkozunk majd mindkét eseményen, minden esetre senki se felejtse el, már nem kell sokat aludni, ahhoz, hogy megkezdődjenek a küzdelmek. Nézzétek meg a szabályvideót, olvassátok el a legfontosabb szabályokat, jól véssétek a naptárba mikor játszik a csoportotok! A részletekért a cikk elején lévő linkre kattintsatok! További információért pedig mindenképp kövessétek a SiHuHu platformjait!

Bézi Gergely

Pajtás: 50. tanfolyam (C), VII. csoport
iFi: 60-61. tanfolyam (C-C), XI. csoport