Elérkezett az év utolsó hónapja, ezzel együtt pedig közeledik a karácsony is. Valószínűleg sokatoknak a fő programja ebben a hónapban az ünneplés lesz, illetve többeteknek most lesz a téli túrája is. Amennyiben viszont szeretnéd feldobni a napjaidat egyéb programokkal is, akkor itt van egy pár, amely a vasúthoz kapcsolódik.
Azoknak akik nagyon szeretik a gyermekvasúti szolgálatokat lehetősége lesz természetesen ebben a hónapban is kisegítőzni, sőt december 6-án, 24-én, illetve január 2-án kisegítő nap is lesz, amikor egyik csoport sem szolgál. Amennyiben valamikorra jelentkezni szeretnétek, akkor a nevelőnél tudtok érdeklődni.
Mikuláskor, vagyis december 6-án megrendezésre kerül a Gitár Klub következő alkalma is. Amennyiben részt szeretnétek rajta venni, ne felejtsétek el, hogy kötelező előtte jelentkeznetek. Az alkalomról ide kattintva érhetitek el a részleteket.
December 9-én ismét lesz SZaSZa is, méghozzá a gyermekvasúton. A részletekkel hamarosan érkezünk.
December 11-én lesz a KBK következő alkalma, amikor a résztvevők az Oroszlányi Bányászati Múzeumba látogatnak el, valamint kipróbálják a bányavasutat is. Erre az alkalomra ne felejtsétek el, hogy előre kell jelentkeznetek, ezért amennyiben szeretnétek rajta részt venni akkor siessetek. Az alkalomról további információkat ebben a Sihuhu cikkben olvashattok.
December 13-án ping-pongozni tudtok majd a Sport Klub szervezésében, 16 órától az Otthonban. Később erről is olvashattok majd egy külön cikket.
December 14-én a Kultúr Klubnak is lesz egy alkalma, arról viszont, hogy mit fogtok aznap csinálni még nem árulunk el információkat, de kövessétek a Sihuhut, mivel hamarosan erről is kaptok tájékoztatást egy másik cikkben.
December 20-án lesz az idei év utolsó klubja, melyet a Gasztro Klub fog tartani. Azt, hogy hova fogtok elmenni egy jót enni, szintén csak később, az erről szóló cikkből fogjátok megtudni.
Végül pedig a hónap végén december 28. és 29. között egy járműparádé kerül megrendezésre a nemrég megújult Csillebérc állomáson. Arról, hogy ez miről is fog szólni pontosan, a Gyermekvasút weboldalán olvashattok majd.
Reméljük programajánlónk felkeltette az érdeklődéseteket! Amennyiben igen, akkor várunk sok szeretettel benneteket!