Érdekesség Tudtad-e

Egy monogram, egy farm, egy város – négy betű

Talán legutóbb éppen a múlt szombaton, a Horizont NVP után jártál ennél a kék-sárga épületnél, vagy esetleg most is épp egy innen származó ágyban/széken ülsz. Én is. Ennek az üzletnek a katalógusa ugyanolyan népszerű, mint a Biblia vagy a Harry Potter könyvek. Na de mi is az a címben említett négy betű?

Ingvar Kamprad Svédországban élt, egy kisváros, Agunnaryd mellett egy tanyán a családjával, amit Elmtarydnak neveztek el. Ingvar szegénységben élt, öt éves korától gyufákat árult, és már itt megmutatkozott üzleti tehetsége: Stockholmból olcsón szerezte be nagy tételben a gyufát, amit egyenként, drágábban tudott eladni szomszédainak. Később kibővítette vállalkozását, már karácsonyfadíszeket, golyóstollakat, majd étkezőasztalokat készített. Ekkor nevezte el bizniszét saját magáról, a tanyáról és a városról, ahol felnőtt IKEÁ-nak. A leleményes fiú (aki idén januárban hunyt el 91 évesen) a világ egyik leggazdagabb embere lett.

IKEA üzletek világszerte – a sárga szín a tervezett boltokat jelöli

Az IKEÁ-ban vásárolható “flat-packed furniture”-nek (laposra csomagolt bútor) sikere az egyszerűségben és az alacsony árban rejlik. A bútorok fura nevei mind-mind valamilyen skandináv nyelvű szót rejtenek, amik kategóriánként vannak rendezve: a függönyök női nevet kapnak, míg a székek férfit, a gyerekjátékok állatokról vannak elnevezve, az ágyak norvég városokról. Ez azért van, mert Kamprad diszlexiás volt, így nagyon összezavarták volna a bútorokon lévő számok, inkább nevet adott nekik.

Az áruház elrendezése se véletlen:  labirintusszerű kialakítása nem csak helytakarékosság szempontjából hasznos, hanem meggátol minket abban, hogy céltudatosan végigrohanjunk az egész üzleten. Minek is? Jó lehuppanni egy-egy kanapéra, “kipróbálni” egy ágyat, ha pedig a nagy bolyongásban megéheznénk, ott az étterem! A svéd húsgolyók, áfonyalé vagy mandulatorta hallatára máris megkordul a gyomrunk. 2011 óta pedig ezeket meg is vásárolhatjuk az IKEA Food Store-ban, sőt, lehet hogy a jövőben különálló IKEA gyorsétteremlánc is lesz.

Rekorder profitban, fafelhasználásban (a világi termelés 1%-át használja), a legnagyobb IKEA  Dél-Koreában található, és 12 Fehér Ház beleférne. Stockholmban pedig, az IKEA hazájában egy múzeum is van a 10 amerikai focipályát meghaladó alapterületű boltban. Ha arra jártok, ne felejtsétek el megnézni! Őrült dolog, de forgattak már itt szappanoperát, neveztek el bútorról gyereket, és tartottak itt menyegzőt is.

Egy francia IKEA reklám, amire fel lehet mászni

És miért kék meg sárga? Természetesen Svédország tiszteletére.

 

Hraskó Anna

Pajtás: XV.
Tanfolyam: 58-59.
II. csoport

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..