Szakmai

Elkészültek az első új FLIRT-motorvonatok

(fotó: Stadler Rail)
(fotó: Stadler Rail)
Elindult Magyarországra az első két készre szerelt, a MÁV-Start Zrt. megrendelésére készült Flirt motorvonat Svájcból, a Stadler Rail Csoport üzeméből, a járműveket mozdony vontatja és várhatóan pénteken érkeznek Budapestre.

    Az új vonatok annak a 42 darabos flottának az első járművei, amelyről a MÁV-Start és a Stadler még 2013 márciusában írt alá szerződést. Magyarországon az új járművek hatósági próbafutásokon vesznek részt, majd a sikeres teljesítés után utasforgalomba állnak.
A MÁV-Start Zrt. és a GYSEV Zrt., közös ajánlatkérőként, tavaly novemberben indított nyílt közbeszerzési eljárást korszerű alacsonypadlós villamos motorvonatok beszerzésére. A közbeszerzést a Stadler Bussnang AG nyerte meg. Az első két motorvonatot 2014 októberéig kell átadni a Stadlernek, de a gyártó célja az, hogy az új járművek minél korábban forgalomba állhassanak. Az utolsó járműveket legkésőbb 2015. szeptember 30-ig adja át utasforgalomra kész állapotban a Stadler. A leszállított 42 új járművel együtt a MÁV-Start kötelékében már 102 korszerű FLIRT motorvonat közlekedik majd.
Az új járművek a tervek szerint a Budapest-Székesfehérvár, Budapest-Pusztaszabolcs, Budapest-Esztergom, Budapest-Szob, Budapest-Veresegyház-Vác és Budapest-Cegléd-Szolnok vonalakon közlekednek majd. A Flirt motorvonat a Stadler legsikeresebb terméke, az elmúlt években a cégcsoport több mint 940 ilyen típusú motorvonat gyártására kapott megbízást 14 országból.
Az akadálymentesített járművek összesen 211 ülőhellyel rendelkeznek. A motorvonatok egyebek mellett korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, kerekesszékek és kerékpárok fogadására is alkalmas utasterekkel és WIFI-vel rendelkeznek.
A járműveket a gyártó az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszerrel (ETCS2) is ellátja, amely lehetővé teszi, hogy az európai uniós forrásokból felújított vasútvonalakon is 160 kilométeres sebességgel közlekedhessenek.

Forrás: MTI

Szente Dávid

Pajtás: 36. tanfolyam, X. csoport
iFi: 44-45. tanfolyam, XV. és VII. csoport, Tanfolyami csoportvezető: 58., 59. tanfolyam
a SiHuHu.com alapítója

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .