Egy kicsit személyes vizekre eveznék. Előre is bocsánat ezért mindenkinek. Tisztán emlékszem 2007. szeptember 29-ére, amikor életemben először léptem át a Gyermekvasutas Otthon küszöbét, 2008. február 21-re, amikor Berkes Gyula bácsi életemben először szidott le a szolgálatos cipőmön található Nike-jelvény miatt, és tisztán emlékszem… 2015. január 21-re is, ami ma van. Szerintem erre még Ti is. Lassan 7 éve tolom már a Gyerekvasút szekerét (ott ne!), s lassan eljutottam a híres „Nagymama-szintre”, amikor bátran mondhatok ilyeneket:
-„Bezzeg az én időmben…”
-„Azért kár, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi…”
-„Ez a mai fiatalság!”
Éppen ezért hát le is ültem számítógépem elé, becsuktam a szemem, s elgondolkodtam. Mi volt itt 7 éve? Mi van itt most? És ez minek köszönhető? Rövid, felsorolás jellegű kis cikkemben a legfontosabb változásokat szeretném összegyűjteni, 2008-tól napjainkig.
A gondolataimat sajnos nem időrendi sorrendben fogom a kedves olvasók elé tárni, ezért már most bocsánatot kérek! Inkább próbáltam kategorizálni a dolgokat, vasútszakmai, jármű, menetrend, gyerekek élete, programok, felnőtt dolgozók, stb. Úgy érzem, eljött az ideje, hogy a lecsóba csapjunk!
A Gyermekvasút járműparkja csak nagyon keveset változott: Két darab új kocsi érkezett nemrég Kecskemétről, ezek már személyvonatokon is tetszelegnek olykor. A legfőbb változás az Mk45-ösök remotorizálása volt, a prodzsekt 2010 őszén kezdődött a 2003-as masinával, és szépen lassan vittük a többi új gépet is Szombathelyre új motorért. Jelenleg már csak a régi jó 2001-es és 2006-os maradt meg a klasszik állapotában. Tehát ha az erdőben kirándulunk, azért más a duruzsolás, ami a háttérben hallatszik, mert érződik már a gépek hangjában is a modernség. Festésükben is kicsit átalakultak a mozdony cimboráink. Amit még mindenképp meg kell említeni, az a kiskilátó kocsi kékre festése volt, ezzel ugyan megfosztottak engem attól a látványtól, hogy a motorvonat kedvenc sportklubom színét viselje, de cserébe lett egy szép, egységes kék szerelvényünk, szóval beadtam a derekam. „Köszönjük, Viktor!” „Ó, igazán semmiség volt!”
A vonatok menetrendjében sem történt sok változás, elvégre ami jó, azon minek? De azért ha alaposabban kutatok az emlékezetemben, találok némi ferdítést a mostaniakhoz képest. Kedves jelenlegi gyermekvasutasok! Ismeritek azt a kifejezést, hogy „nosztalgia gyorsmotorvonat”? Gondoltam, hogy nem, én is alig, mindösszesen kettő darab olyan szolgálatom volt, amikor ilyen közlekedett. Sokban nem különbözött a mai motorvonatoktól, de ezek a középállomások közül csak Jánoshegyet méltatták annyira, hogy megálljanak ott. Ha már motorvonat, apróbetűsen jegyezzük meg, hogy ezekre még anno gyorsvon… izé, nosztalgia pótjegy is kellett! Nekem nagy poén volt a 2009-ig élő „Bi” menetrendi kód. Lényege ugyanaz volt, mint a mai B menetrendnek, tudjátok, ami tavasz végi hétköznapokon van, amikor három szürke szerelvény megy ütemesen ide-oda. A Bi-ben azonban emellé a 300-as szerelvényt kihozták reggel 8-kor az iskolás csoportokra való tekintettel, így gyakorlatilag egy hajnali vonat ment végig a vonalon. Mivel az utaslétszáma ezeknek a vonatoknak átlagosan 0 volt, hamar belátták, hogy semmi értelme, így 2009. június 12-én közlekedett utoljára. Egyszer volt szerencsém egy ilyen szerelvényen szolgálni, összesen fél órám volt arra, hogy megérkezzek az otthonba, felvegyem az egyenruhámat, megreggelizzek és elinduljak az állomásra. De legalább mindenhol előreengedtek. Hihi. A legnagyobb menetrendi változás azonban egyértelműen a „Cg” menetrendi kód átvariálása volt 2010. december 12-étől. Megint csak kis büszkeséggel a szívemben mondom, hogy én voltam az első olyan rendelkező Széchenyihegyen, aki téli hétvégén egyetlen keresztet sem bonyolított le. Az oklevél bekeretezve lóg a szobám falán. A menetrend átvariálásával igencsak lehetett spórolni, hisz nem kellett kinyitni Jánoshegyet, aminek a fűtése télen azért nem egy olyan hű de nagyon hű. Ezenkívül a motorvonat közlekedési idejét tologatták ide-oda. Először csak nyári vasárnapokon, aztán a télieken kívül minden vasárnap, aztán minden szombat-vasárnap, 2012 óta viszont csak tavaszi és őszi hétvégéken láthatjuk a LÁEV-motorkocsit.
Egyéb vasútszakmai dolgok is cserélődtek az elmúlt években. Szerintem a legelső dolog, ami mindenkinek beugrik, az új pénztárgépek érkezése. Úgy vettem észre, ez igencsak megosztotta a gyerekvasutas társadalmat. Voltak, akik nagyon örültek az új pénztárgépnek, mert végre modern, gyorsabb a jegykiadás, és voltak olyanok is, akiknek hiányzott nagyon a „terep-terep-terep” a hűvösvölgyi iroda hátuljából. Én speciel mindkettőhöz tartoztam, sajnáltam, hogy elveszett a régi feeling, de végtelenül menőnek találtam az új pénztárgépeket. Sajnos az a rossz dolog történt meg velem, hogy a régi pénztárgépek utolsó fejállomási üzemnapján voltam ott szolgálatban, így a megjelenéstől számolva 11 hónapot és 2 napot kellett várnom, hogy élesben kipróbálhassam a ketyerét. Lenyűgözött. Egy nap leforgása alatt 623100 forintot termeltem (jó, pünkösdvasárnap volt) – azt gondolom, erre a régi pénztárgépek nem lettek volna képesek a jegynyomtatás lassúsága miatt. Szóval most már hozzászoktunk, hogy az iroda hátuljából azt halljuk, hogy „vi vííí ví víí”. Nyilván ezáltal a jegyvizsgálói szolgálat is más lett, mint régen, ezt mondjuk én nagyon sajnálom. Lehet, hogy valaki meglepődik, de Szepes Viktornak hívták azt a gyermekvasutas pajtást, aki mellett először teljesített szolgálatot vezető jegyvizsgáló. 2009. szeptember 17-e esős, szeles nap volt, és nem igazán értettem, hogy a 100-ason miért utazik velünk egy felnőtt is. Hasonló a helyzet a vezető váltókezelővel, igaz ezt a munkakört nem velem „teszteltették le”. Nyilván a Gyermekvasút dolgozói sem ugyanazok, mint régen, sem gyermek, sem pedig felnőtt szinten, igaz, utóbbiban azért némi átfedés található. Elég furcsa, de például Bauer Károly bácsi, a Gyermekvasút vezetője nekem még kereskedelmet tanított a tanfolyamon.
Hölgyeim és Uraim! Következő kategóriánk a „Gyermekvasutas Otthon és tábor” nevet viseli. Talán nem túlzok, de messze itt történt a legtöbb fejlesztés az elmúlt években. Kezdjük az Otthon belső elrendezésével, s utána majd kimehetünk a táborba is körülnézni, csak vegyünk kabátot! A fiúöltözőben anno még több nagy szekrény is állt, ráadásul még a mai napig látszódik egy ajtó nyoma az öltözőn belül. Ez régen felnőtt dolgozók öltözője volt, ám mára az ifiszoba egy részét képezi, az ajtó maradványa pedig be van falazva. Akár hiszed, akár nem, régen a téli hónapokban az egyenruháért a kisfolyosón álltunk sorba, nagyon hangulatos volt. Bezony, a téli ruhatár anno a kisfolyosó legvégén volt, de azért a hely szűke miatt elég nehézkes volt az egyenruha kiosztása, ráadásul pont halkan beszélgettünk a sorban, és ez cseppet sem zavarta a ruhásokat. De. Még régen Nagy Lajos bácsi (Isten nyugosztalja!) irodája fenn volt az állomásépületben, ma már Károly bácsi az egykori téli ruhatár helyén „lakik”. A legújabb keletű változás azonban a klubszoba teljes újjávarázslása. Nekem mondjuk még kicsit szokatlan, de valószínűleg csak azért, mert előtte 6 és fél évig hozzászoktam, hogy egy üvegteremben vagyok.
Ha már itt vagyunk a klubszobában, nézzünk ki egy kicsit a táborba is! A legszembetűnőbb jelenség az kettő darab nagy szürke doboz az orrunk előtt, a már-már legendássá vált konténerek. Szinte mellbevágott, amikor 2012-ben először megláttam őket, annyira oda nem illőnek éreztem. Az elmúlt két táboromat viszont el se tudtam volna képzelni nélkülük, nagyon hamar megszoktam a látványukat, használatukat. Szinte hihetetlen, de az alakulótéren lévő oktatási parkot azon a napon adták át, amikor engem gyermekvasutassá avattak. Az elmúlt ősz óta pedig nem lesznek tele horzsolással a térdeink, ha esetleg meglátogatunk ott egy tanyát, köszönhetően a szép, új fűnek. A faházakra került szúnyogháló, ez mindenképpen jó, hiszen értitek, mire jó egy szúnyogháló, nem? És immáron belülről is lehet zárni egy kis kallantyú segítségével a faházakat, ez elsősorban a kommandózó fiatalok barátja, s legkevésbé a lopni vágyó barbároké, akik több éve rendszeres látogatói a gyerekvasutas táboroknak, annak ellenére, hogy még éves vizsgát se írtak. Chh.
Végül, de persze nem utolsósorban egy-két változást nézzünk a gyerekvasutasok mindennapjaiból, életéből. Kezdjük az éves vizsga részével. Igazából a vizsgáztatás semmit nem változott, ugyanúgy voltak gyakorlólapok, rendelkező oktatás, minden. Apropó rendelkező oktatás. A ma is használatos Hegyi János-Völgyi Éva előadás csak 2009-ben robbant be, első évben még ifivezetőink darálták a tudnivalókat, mindenféle szemléltető eszköz nélkül. Így azért jóval izgalmasabb. Régen a Segédlet mellé kaptunk egy másik kis füzetet is, amelynek ez volt a címe: Hasznos mondatok idegen nyelven. Mára a két dolog már összeolvadt. A szolgálatok már 2008-ban is ilyen jellegűek voltak, mint manapság, igaz mostanában többször előfordul, hogy az átöltözés előtt vacsorázunk, ez régen egyáltalán nem volt. Ha esetleg van némi változás, vagy bármi, az általában új csoportszokásnak köszönhető. Az én életemben nagyon nagy szerepet töltött be a szolgálatba járás tevékenysége, mármint az odafele út. Ha ezt nézzük, akkor elmondhatjuk, hogy igen csak változott, mert szűk 3 éve már fehér Alstom metrókkal jövök, ahol nem kell bömböltetni a fülemben a zenét, ha hallani akarok belőle valamit. 2011 óta a gyerekek már Sportválasztóra, nem pedig Olimpiára járnak, így mindenki megtalálhatja a helyét még akkor is, ha esetleg nem ilyen mozgós típus. Egyéb apró változások: A táborban hátrébb került az ébresztő, a reggeli tornából is többféle van most már, pótvacsorán pedig nutellát is ehetünk.
Nyilván ahogy megy az idő, a világ, a társadalom, és ezzel együtt minden más is fejlődik. A Gyermekvasút viszonylag nyugodtabb 7 éven van túl, ennek ellenére bőven halad a korral, és a mai társadalomnak is hihetetlen szórakozást tud nyújtani. Egy dolgot remélek: Életemben eddig összesen 7 táborban 95 parancshirdetésen vettem részt, de mindegyiken volt legalább egy olyan gyermek, aki azt kiáltotta, hogy: „csókot, csókot!”. Nehezen tudnék egy tábori parancshirdetést enélkül elképzelni, ezért szépen kérek mindenkit, ne hagyjuk kihalni ezt a szép hagyományt. Mert lehet, hogy pont a 96. nem lesz olyan unalmas, mint az előző 80.
Vasutunknak további szép 7 évet kívánok, kíváncsi leszek, hogy amikor majd akkor leülök, és becsukom a szemem, mi minden fog átvillanni az agyamon. És lesz-e csók parancshirdetésen?
Hozzászólás