Július 22-én rajtolt az idei drezdai csereút budapesti csapata a Nyugatiból. Azóta egy szolgálaton és egy városnézős napon is túl vannak. Többet erről még nem tudunk mesélni sajnos, a tavalyiról viszont annál inkább…
A Nyugatiból a vonatutunk kilenc és félóráig tartott, Pozsonyon és Prágán át Drezdába. A vonatról leszállva a németek hatalmas kedvességgel fogadtak minket. A bőröndjeinket autóval elvitték a szállásra, mi pedig villamosra pattantunk és elindultunk a bőröndjeink után. Még egy átszállás volt a 61-es buszra és ott is voltunk a célnál. Még az este folyamán körbe vezettek minket a környéken, hogy tudjuk mit hol találunk, majd egy finom vacsora után elhelyezkedtünk a hálókocsiban. Ezután nyugovóra tértünk.
A második napot egész végig a Parkvasúton töltöttük. Délelőtt betekintést nyerhettünk a „színfalak” mögé, megnézhettük a fűtőházat, az oktató berendezéseket és egy rövid oktatást is kaptunk a vasútról. Majd közösen körbe vonatoztuk az egész vonalat, és ezután elkezdődött a szolgálat ellátása. Én az első szolgálatomat Zoo állomáson láttam el, forgalmi szolgálattevő beosztásban. A vezénylést mi magunk írtuk, és minden szolgálati helyen legalább ketten voltunk magyarok , úgyhogy nem kellett félni attól, hogy magunkra vagyunk utalva. Az esti programunkba még egy megszokott ízletes vacsora volt beépítve, azután pedig következett a szabad program.
A harmadik napon egész nap a városban voltunk. A nap első felében villamossal néztük meg a Drezdát, egy idegenvezető kíséretében, majd kaptunk kb. 4 óra szabadidőt, ahol azt csináltunk amit akartunk. Mi először megejtettünk egy átöltözést, mivel délelőtt jól megáztunk, majd elmentünk a szokásos bolt túrára. Ezek után úgy döntöttünk, hogy vonatra pattanunk Drezda Hbf.-ról és elmegyünk valahova. Végül csak két megállót mentünk, hogy megtapasztaljuk az ottani „elővárosi” közlekedés csodáit. Ezt követően betértünk a Mekibe enni egyet. Ezzel el is telt a napunk. Az estére a szokásos program maradt, amiben aznap sem csalódtunk.
A negyedik napot sajnos az eredeti programhoz képest át kellett szervezni, mivel egy erdőbe mentünk volna, de az az előző napokban leégett. Ezért az úgynevezett “Eisenbahnwelten” kültéri múzeumban voltunk, amit úgy kell elképzelni mint egy óriási kültéri terepasztalt. Ezután gőzhajóra pattantunk és egy kb. másfél órás hajóút után megérkeztünk a pillnitzi kastélyhoz. A soron következő programunkhoz “Schwebebahnnal” kellett utaznunk amivel egy hegy tetejére kapaszkodtunk fel. A hegy tetejéről mesés kilátás nyílt Drezdára. A lefelé vezető utunkhoz pedig egy másik különlegese járművet vettünk igénybe, ez pedig a Standsteilbahn volt.
A soron következő ötödik napon egy nem mindennapi múzeumba látogattunk el, ez pedig nem más volt mint az Energia múzeum. Az ott dolgozók nagyon kedvesek voltak, viszont néha annyira szakmai nyelvet használtak, hogy a jó német tudással rendelkezőknek is meg kellett erőltetniük az agyukat, hogy értsék miről is van szó. Az egyik ott dolgozó feltaláló is volt, ami nagy érdekesség volt számunkra. A múzeumban az interaktív eszközökön kívül, egy-két filmet is megnézhettünk. A nap második felében elérkezett a következő szolgálat. Aznap én ismételten forgalmi szolgálattevői, valamint naplózói beosztásban tevékenykedtem, viszont már a Hauptbahnhof-on. Itt már nem csak a berendezést kezelhettem, hanem a német kollégákkal is egyeztethettem telefonon a vonatok közlekedéséről, illetve meneszthettem és hangosbemondózhattam is.
A következő nap volt személy szerint a kedvencem. A délelőtt folyamán a DVB azaz az ottani helyi közlekedési vállalat egyik villamos depójába látogattunk el. Ezt a helyet elég részletesen körül jártuk. Kezdve a forgalmi irányítási résztől, a villamosok takarításán át, a villamosvezetésig, na de erről az utolsóról majd egy kicsit később. A villamosvezetés előtt még részt vehettünk egy külön villamosúton is, amibe beletartozott egy kötelező csoportkép a villamossal az egyik megállóban. Na de jöjjön a várva várt villamosvezetés. Nos igen, vezethettünk egy szép sárga Bombardier villamost. Izgalmas volt ez is, mivel itt csak egy vezetőfülke van, a másik oldalon csak egy úgynevezett „tolatópanel”. Bevallom nekem ez jobban tetszett mint a rendes villamosvezetői iroda. Mindezek után siettünk a villamoshoz, mivel egy olyan buszt kellett elérnünk ami
nem jár túl gyakran. Ezzel a busszal egy bő fél órát utaztunk a strandig, ami egy víztározó mellett volt, vagyis konkrétan az volt a strand. Nem egy fehér homokos tengerpart, de azért felfrissülni jó volt benne. Itt egy órát töltöttünk el, ami nem tűnik soknak és tényleg nem is volt az, de legalább ezt is kipróbálhattuk. Később ebédre kivételesen nem házi készítésű ételt kaptunk, hanem egy helyi GYROS-ostól hoztak nekünk ebédet.
A nap zárása volt hab a tortán, mivel ezt nem Drezdában töltöttük, hanem Radebeul-ban. Ez a kis városka ott van Drezda agglomerációjában, úgyhogy egy kisebb vonatozás után meg is érkeztünk. Innen még egy kis séta volt a városka legmagasabb pontjára, ahonnan végig nézhettünk a Drezda feletti naplementét. Itt eközben nagyon jókat tudtunk beszélgetni a többiekkel. A lefelé vezető utunk egy nagyon hosszú lépcsőn vezetett, ahol elvileg maratont is szoktak rendezni, de azért kilehetett bírni. Az utolsó fényekben még megkerestük lent a vasútállomást, viszont ez nem egy megszokott S-Bahn állomása volt, hanem egy gőzősé. De mint kiderült, aznap már nem volt több vonat, ezért egy sétát követően megérkeztünk a hazatérő vonatunkhoz, és irányt vettünk a szállás felé. Ez a nap volt a leghosszabb az összes közül, mivel bőven 22 óra után értünk a szállásra. De én azt mondom ez a nap minden pénzt megért. folytatjuk
Ackermann Áron (XIV.) pótifiképzős pajtás beszámolóját olvashattátok
