Korábban már olvashattátok a tavalyi drezdai csereút beszámoló 1. részét. Ha valamilyen okból mégsem olvastad még, akkor STOP, és kattints ide.
Mindeközben az idei csapat már hazaért, elmondásuk szerint 2023-ban is hasonló, jobbnál jobb programok voltak. Augusztus 4-én este a drezdai csapat vonata is befutott Budapestre, így a táborlakók velük is találkozhatnak. Reméljük német vendégeink is hasonlóan fogják értékelni az itt-tartózkodásukat.
Hetedik nap is tartogatott meglepetéseket magában. Az útirányunk Moritzburg volt. A buszról leszállva már láttuk, hogy ez nem egy kis jelentéktelen falu lesz, ugyanis a szemünk elé egy kastély tárult nem megszokott építészeti stílusban. Az építményt egy szigetre építették, ahova hidakon lehetett átjutni, ami még izgalmasabbá tette a látványt. Itt kaptunk egy kis időt arra, hogy körbe járjuk a kastélyt és a hozzátartozó kertet. Miután ezzel végeztünk, egy gyors ebédet követően útnak indultunk egy kalandpark felé. A kalandparkba megérkezve beöltözés és balesetvédelmi oktatás után közölték velünk, hogy csak 1 óránk van mászni, ami nem sok egy ilyen helyen. Az adrenalin a tetőfokára hágott, és elindultunk a legnehezebb pályára. Ez nem volt a legjobb ötlet, mivel elég nehéz akadályok voltak ezen a szinten. De a kedvencem, és szerintem a többieké is a 10 méter magasban lévő csúszó pályák voltak, azt az élményt le sem lehet írni, ezt át kell élni. Mint a végén kiderült, azért siettünk. mivel egy gőzmozdonyos vonatot el kellett érnünk, és igen, ez az a gőzös volt amivel az előző napon sajnos nem tudtunk utazni, úgyhogy ezt itt bepótoltuk. Tényleg egy hatalmas élmény volt, főleg, hogy itt nem 15-20-al mentek, hanem 30-40-el.
Sajnos elérkezett az utolsó előtti nap is. A délelőttöt megint a városban tölthettük egymással. Most már céltudatosabban mozogtunk, mivel nem kaptunk annyi időt mint az előző ilyen szabadidős foglalkozáson. Első állomásunk nevemhez híven az Ackermann Straße volt. A többieknek lehet nem, de nekem hatalmas élmény volt látni egy olyan utca táblát ahol a vezetéknevem szerepel. Majd ezt követően elindultunk bevásárolni. Itt is célzottan egy valamit nagyon szerettek volna a többiek venni, ez pedig az Afri-Cola volt. Két boltot is megjártunk, és szerencsére a másodikban sikeres volt a hadművelet. Ezek után még a helyi KiK-ben ütöttük el az időt, ahol majdnem vettünk magunknak egy kalapot, de ez már mellékes. Visszatérve a találkozópontra közösen elindultunk a Parkvasút irányába, mivel aznap az utolsó szolgálatot láttuk el. Én így a végére egy vonatos szolgálatot kértem magamnak, hogy ne csak állomáson töltsem a napjaimat. Itt is egy feledhetetlen szolgálatot töltöttem el. A nap zárása képpen még a szállásunk előtt a buszról leszállva megcsodálhattunk egy varázslatos naplementét. Este még összepakoltuk a dolgainkat, hogy ezekkel ne reggel kelljen foglalkozni, majd nyugovóra tértünk.
Az utolsó nap… Az a nap amit szerintem senki sem várt. Egy mindig finom német reggelit követően, a maradék cuccainkat még elpakoltuk, rendbe raktuk a fülkéinket, majd elindultunk a vasútállomásra. Az állomáson még készítettünk pár képet, majd hosszas integetést követően felszálltunk a vonatra, és elindultunk Prága irányába. Nem ment ez annyira egyszerűen, mivel a digitális és az analóg helyszámozás nem stimmelt, ezáltal a helyeink foglaltak voltak. Egy 15 perces német beszélgetést követően, végül sikeresen le tudtunk ülni. Prágában az 1 órás átszállás közben még beugrottunk a Billába pár dologért, majd a Budapesti vonatunkon is elfoglaltuk a helyet, és akkor indulás, hazáig nincs megállás. Még aznap este a vonatunk begurult a Nyugati Pályaudvar csarnokába, és ezzel véget ért a drezdai utazásunk.
Ackermann Áron (XIV.) pótifiképzős pajtás beszámolóját olvashattátok
