A programot már szeptember második hetében kezdték „reklámozni”, mi pedig izgatottam vártuk. Szeptember 29-én reggel a Széll Kálmán téren gyülekeztünk. Innen turnusonként mentünk egy kicsit túrázni. Mindenki vidám és jókedvű volt. Olyan jó volt találkozni a turnusunkkal (5. és a 7. csoport), akikkel a tábor óta nem nagyon találkoztunk. Innen busszal mentünk Budakeszire. Onnan kezdődött el a túra. Az út eleje nagyon jól telt: beszélgettünk, nevettünk, poénkodtunk. Mentünk körülbelül egy fél órát és odaértünk első célunkhoz: Makkosmáriához. Itt két kalóz várt minket különböző logikai feladatokkal. Mindhárom csoportnak különböző feladata volt. Miután ezt sikeresen megfejtettük (és persze beálltunk egy csoportképre), mentünk tovább. Az út második felénél már nem mindenki volt lelkes. Kezdett meleg lenni és egyre jobban emelkedett az út. De nagyjából egy óra séta után elértünk a célunkat: a Csillebérci Ifjúsági Tábort.
Itt, amíg vártunk a többi turnusra, kicsit pihenhettünk. Miután ők is megérkeztek, egy kis tájékoztatást kaptunk Haramia Sziget főkalózától arról, hogy hogyan szerezhetjük meg Haramia városát és szigetét… Itt két részre osztottak minket. (A tábor kerti moziszerűségénél voltunk és középen el voltak felezve a padok, mint egy színházban.)
Az egyik fél a piros csapat (II, V, IX, X, XII, XIII, VI) volt, a másik a kék (I, IV, VII, VIII, XI, XIV, XV). A III szolgált, napközben emlegettük őket, milyen rossz lehet most nekik, reméltük azért szolgálat közben ők is szórakoznak… Miután a tájékoztatás befejeződött (és mi, a XI, még megkaptuk az új csoportpólónkat 🙂 ) Elmeneteltünk a zászlófelvonó helyre, ahol mindegyik csoport felhúzta egy-egy rúdra a saját csoportzászlóját.
Innentől kezdve indult a játék. A pirosak küzdöttek a kékek ellen. A játékszabályokról röviden ennyit: Van két zászló, kék és piros, a csapatoknak az ellenség zászlóját kell megszerezni. Minden játékosnak a hátsózsebébe volt tűrve egy kis szalag (piros és kék, attól függően, hogy milyen volt a csapat színe). Volt mindenkinek egy saját térfele, ahol az ellenség nem tudta kihúzni a szalagját, de a zászlóját el tudta venni, ha eljutott hozzá. A zászló egy kis körben volt, ami köré még egy kör volt rajzolva. Itt voltak a zászlóvédők. Ha a támadó bejutott a kiskörbe, ott védett volt, amíg bent állt. Tehát nem lehetett a szalagját kivenni, csak ha futni kezdett. Ha a zászlónk átkerült a másik térfélre, akkor a másik csapat 10 pontot kapott. A kis szalagok kihúzásáért pedig 1 pont járt. Volt egy bizonyos ember, a kendőr, aki halhatatlan volt. Neki kellett odaadni a kihúzott szalagot, ő vitte át a másik csapat bírójának, aki ezeket a pontokat számolta. Több bíró (ifi) volt egy pályán. Ők figyelték a szabályszerű játékot. Tudom, így bonyolultnak tűnik, de ha játszod, akkor nem az. A játékidő körülbelül 5 és 7 perc között mozgott. Hat pályán küzdhettek meg egymással a csoportok, amik a tábor különböző területein voltak. Ez a program tehát egy kissé mozgós volt.
Mi 5 csoporttal játszottunk. Az erőviszonyok különbözőek voltak, tehát győztünk is, vesztettünk is. De nem voltunk csüggedtek, hiszen a pontok számítottak. Miután minden meccset lejátszottunk, visszamentünk az egyik pályára. Ide a költözött át a program szervezősége. Itt minden turnus előadhatta a tábortáncát. Utána pedig igazi flashmob-szerű tánc vette kezdetét. Különböző táncklubos táncok, nagyvasúti programok táncai, a Gangnam Style, és mindenféle tánc volt… Ez utána következett az eredményhirdetés. Mindenki feszült csendben várta az eredményt. Vajon ki irányíthatja Haramia szigetét/városát? A pirosak is külön voltak értékelve, a kékek is.
A csoporttársaimmal egymás kezét fogva szurkoltunk egy jó helyezésért. A piros csapatban az 5. csoport lett az első. Mondták a kék helyezéseket sorban, de nem jött a csoportszámunk. Már a dobogósoknál járták… Mi egyre izgatottabbak lettünk. Már a második helyezés jött és azok se mi voltunk. És akkor kimondták: a XI lett az első. Az egész csoport az új piros pólójában ujjongott. A nyereményünk egy oklevél és egy torta. Minden csoport kapott tortát is, oklevelet is, hiszen mindenki nagyon jól teljesített és megérdemelte a díjazást. Innen elindultunk lehúzni a zászlókat és vissza a Széll Kálmán tér félé. A buszra 2 turnus szállt fel, alig volt benne hely (a buszsofőr kicsit fogta a fejét, de szerintem az utasok is.). Ez azonban a hangulatban nem tett kárt. Olyan jókedvvel és nevetéstől kipirult arccal érkeztünk le a térre, hogy csodálkozhattak, hogy hol jártunk. Itt ért véget a nap.
Köszönjük az ifiknek, akik megszervezték az egész napot. Köszönjük azoknak az ifiknek, akik vigyáztak ránk a játékok alatt és útközben.
Ez a nap egy igazi élményként marad meg mindenkiben szerintem. 🙂
Erdélyi Dóra
XI. csoport
Hozzászólás