Ti írtátok

VI. csoport, Téli túra: Győr

VI. csoport - Győr 2013. - Vásárhelyi Pál híd
VI. csoport - Győr 2013. - Vásárhelyi Pál híd

[box_light]Idén a VI. csoporttal téli túra gyanánt Győrbe mentünk, mégpedig nem a hajnali órákban, hanem 8 óra után és RailJettel.  A fura dolgok ott kezdődtek, hogy az egyik csoporttársam egy babafejet hozott el magával rózsaszín parókával. Aztán gondoltuk, miért ne fessük ki a szemét, csak azért, hogy szebb legyen.  Gondolom, hogy az utasok mennyire örülhettek nekünk, de hát ez már csak így van, ha egy csapat vidám gyerek utazik valahová. Amikor megérkeztünk, volt egy kisebb adag szakmai és elindultunk a szállás felé. Útközben egyik fiú csoporttársam fejéből kipattant az a gondolat, hogy felveszi a baba parókáját. Ezek után fél Győrben így ment végig a szállásunkig, ami elég messze volt és egy plusz kisebb kerülővel, de megtaláltuk. Délután fürdőbe mentünk: odaértünk, megkaptuk az instrukciókat, a karszalagokat, amik egyébként órák voltak és futottunk is öltözni. Nos, a szekrényeket nehézkésen találtuk meg, mivel rossz irányban kerestük őket, de pozitív, hogy időben észbe kaptunk. Átöltöztünk, kerestünk egy szabad területet az épületben, ahol majd találkozunk és le is rohantuk a csúszdákat. Az biztos, hogy nem kilométeres csúszdák voltak, de a célnak tökéletesen megfeleltek, így elszórakoztunk rajtuk. Ám ez nem igen tartott sokáig, ugyanis valamilyen oknál fogva egy időre lezárták őket. Így kimentünk a kinti részbe és ott ültünk egymás nyakába és löktük le a másikat. Amikor eljött az indulás ideje, mindenki maradni szeretett volna, de ha menni kell, akkor menni kell.  Esti programnak az ifik kitalálták, hogy menjünk el karácsonyi vásárba, ami tök jól sikerült. Hangulatos volt, beszerzett a csoportunk új parókát, dudákat és pótvacsiztunk is a mekiben. Másnap kirándulni mentünk és ekkor elkezdtük szélsebesen használatba venni a kedveskedő kártyákat is. Ugyanis dombnak felfelé igen jól tud jönni egy „vidd a táskámat 10 percig kártya”. Vagy éppen a pihenőnél a masszírozz meg.

VI. csoport - Pannonhalma 2013.
VI. csoport – Pannonhalma 2013.

Megnéztük a Pannonhalmi Apátságot, töltöttünk ki tesztlapokat, okosodtunk és meg is dicsértek minket, hogy milyen sokat tudunk. Bár meg kell vallani, örültünk, hogy a hidegben már nem mentünk a kilátót is megnézni, így inkább visszaindultunk a szálláshoz. Vacsorán pezsgővel, (persze csak gyerekpezsgővel) koccintottunk és a színesen megvilágított hídnál képeket csináltunk, hiszen téli túrás képek mindig kellenek. Meg aztán a vitrinbe is kellenek majd újonnan készült képek. Esti mesének diavetítést néztünk és utána takarodó volt. Utolsó éjszaka Győrben, nem nagyon akartunk aludni. Viszont a fáradtság legyőzött, ahogy a szobatársaimat is, így mi kidőltünk. Ellenben még a híres babafejet a fiúk ajtaja elé tettük, csak hogy legyen meglepetés a számukra. Másnap volt a nevezetességek meglátogatása, amikor is megkaptam az egy órás maradj csöndben kártyát. Nehéz volt, de teljesítettem, annak ellenére is, hogy egyszer megszólaltam, amikor a narancsot, amit ettem volna elkobozták labdának. A portya érdekes volt, mert mint kiderült a pláza, ahol mi voltunk nem volt mozi, de így legalább megúsztunk pár feladatot és a végén elmentünk enni, mert hát azt is kell. Hazafelé a vonaton az alvós hangulat helyett mindenki pörgött és játszott valamit. Gyilkosos maraton, megenni a maradék élelmet. Amikor megérkeztünk Keleti pályaudvarhoz elbúcsúztunk és akkor jöttem rá, hogy számomra ez volt a legelső téli túra. A legelső, ami meglehetősen elég jól sikerült. 🙂

Fazekas Adrienn VI. csoport

[/box_light]

[box_light]Győrbe a Keleti pályaudvarról indultunk az új RailJettel. Nagyon jó volt rajta utazni, nagyon szép tiszta kocsikban utaztunk és még gyorsabban is értünk oda. A vonatút egyébként nem csak ezért volt nagyon jó, hanem azért is, mert sokat beszéltünk, játszottunk és nevettünk. Amikor megérkeztünk, a csomagjainkat beraktuk egy szobába és megnéztük Győr forgalmi irodáját, ezen kívül bemehettünk a fűtőházba is. Sok érdekesség és új információ után magunkhoz vettük táskáinkat és egy kis sétával megérkeztünk a szállásra. A kollégiumban, ahol laktunk, három ágyas szobák voltak, amik kettesével összenyíltak és a kettő közti folyosókon voltak a zuhanyzók. Volt egy kis szabadidőnk, ami alatt megebédeltük a szendvicseinket és kipakolhattunk. Ezután indultunk a helyi élményfürdőbe, ami viszonylag közel volt. A hely nagyszerű volt, két csúszda és még kinti rész is volt – aminek köszönhetően – sötétedéskor még a csillagok alatt is fürödhettünk. Vacsora előtt még visszamentünk kiteregetni a vizes törülközőket és fürdőruhákat. Egy szép étteremben vacsoráztunk mindkét este és még desszertet is kaptunk! Evés után megjártuk még egyszer a kollégium-belváros távot és körbenéztünk a sétálóutcán este is. Kiderült, hogy nem is olyan egyszerű úgy fürödni, hogy hat főre jut egy zuhanyzó. Ezzel sokáig elvoltunk, ezért az estére ígért esti mese nézés a takarodó betartására való tekintettel elmaradt. Másnap reggel nehezen keltünk, mivel az esti beszélgetés kicsit tovább tartott, mint terveztük. A reggelit sajnos egyik nap se tudtuk együtt fogyasztani, mert az ebédlő nagyon kicsi volt, ezért az ifik csináltak nekünk szendvicset és azt tudtuk megenni a szobánkban. Az aznapi programunk a Pannonhalmi Apátság meglátogatása volt. Vonattal majd gyalog közelítettük meg a magaslati építményt, majd egy kis téblábolás után az idegenvezető segítségével beültünk egy előadásra. Itt megnéztünk egy videót a különböző épületek elhelyezkedéséről és olyan kifejezéseket tanultunk meg, mint például a monostor. Ezután körbevezettek minket és láttuk többek között a templomot, a kerengőt és a könyvtárat. Egy pár csoportkép készítése után elindultunk visszafelé, de a vasútállomáson még kellett várnunk egy keveset. Ennyi idő alatt azok, akik szerették volna, meg tudták nézni a forgalmi irodát és egy rövid idő múlva már a vonaton voltunk. A vacsoráig még volt rengeteg időnk, ezért elfoglalhattuk magunkat. Az étteremben vacsorához kaptunk gyerek pezsgőt, aminek mindenki nagyon örült és meg is köszöntük Gyula bácsinak. Visszafelé menet még tettünk egy kitérőt ahhoz a hídhoz, amit már tegnap is megnéztünk

VI. csoport - Győr 2013.
VI. csoport – Győr 2013.

magunknak. Gyönyörű híd volt LED csíkokkal kivilágítva, a szivárvány különböző színeiben. Természetesen itt is készültek képek és a folyó partjára is lementünk. Este még kézműveskedtünk egy keveset Marika nénivel. Végül maradt annyi időnk, hogy két esti mesét is megnéztünk. Mindenki kihozta a takaróját és elhelyezkedtünk a folyosón. Diavetítővel néztük, tehát néma volt a film, amit az ifik szinkronizáltak egy kis improvizálással. Utolsó este lévén lámpaoltás után még beszélgettünk egy keveset, de már fáradtabbak voltunk. Reggel a kelés már nagyon nem ment, de végül felkeltünk és nagy nehezen be is pakoltunk a táskánkba. A reggeli elég sietősre sikerült, mert időre el kellett hagynunk a szállást. Aznap is abba a szobába pakoltunk be, amíg a városban voltunk. A helyi plázában portyáztunk és feladatlap kitöltése közben meg is vásároltuk az útravalót. Ezután megnéztük Győr nevezetességeit és több órán át bolyongtunk a városban. Ugyanabba az étterembe mentünk és két finom fogás után elindultunk vissza a csomagokért, majd felszálltunk a vonatra. A hazafele út már sokkal nyugodtabb volt, mint az odafele. Bár azért még így is maradt energiánk gyilkosozni, beszélgetni és kiélvezni a túra utolsó perceit is. Végül leszálltunk a Keletiben, elbúcsúztunk és mindenki elindult hazafelé a szüleivel.

Szabó Vivien

[/box_light]

SIHUHU

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .